Változatos versenyek

Először rendezték még Gútán az oviolimpiát, melyen a Brünni téri Tündérkert óvoda növendékei vettek részt. Szép nap köszöntött a kisváros lakosaira múlt pénteken. A késő délután kezdődött az első oviolimpia a város történetében.

Először rendezték még Gútán az oviolimpiát, melyen a Brünni téri Tündérkert óvoda növendékei vettek részt. Szép nap köszöntött a kisváros lakosaira múlt pénteken. A késő délután kezdődött az első oviolimpia a város történetében. A helyi Tündérkert óvoda vezetőségben már tavaly megszületett a gondolat, hogy megszervezik az oviolimpiát, mely a kicsik testi-lelki fejlődését segíti elő, s amely a győztes-vesztes érzések elviselésére tanítja őket. Mikor a hangosbemondóban megszólaltak a népszerű mesék dallamai, a csapatok egységes színekben végigvonultak a városon és a sportpályán elhelyezték az olimpiai zászlójukat. Majd játékos formában megkezdődött a küzdelem a medálokért. A gyerekek nagyon élvezték a sorjátékokat, és aki éppen nem volt a pályán, az hangos szurkolással buzdította a csapattársát.

A versenyző óvodások korcsoportokban teljesíthették a versenyszámokat (futás, kislabda dobás, távolugrás, birkózás), melyeket követően érmet, oklevelet, valamint Gúta Város Polgármesteri Hivatala és a támogatók által felajánlott díjakat vehettek át. Nagy küzdelemben, lelkes szülői buzdítás közepette a piros színű mezben versenyző csapat szerezte meg a győzelmet, a serleget. (borka)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?