Ünnepel a kassai ipari

Kassa. A hagyományokhoz híven idén is gazdag program várja a jelenlegi és volt kassai „iparistákat” azon a háromnapos rendezvényen, amely tegnap kezdődött a kassai Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia épületében.

Amint azt Válent Katalin igazgatóhelyettestől megtudtuk, az első napon a legtehetségesebb leendő gépészek, illetve elektrotechnikusok külön szakmai vetélkedőkön mérhették össze tudásukat, a versenyek sokatmondó megnevezése „Elektro-sokk”, illetve „Gép-ész” volt. Ezt követően Vásár 2006 címmel az iskola gyakorló irodája mutatkozott be, ahol a diákcsoportok fiktív cégeket működtetnek, a gyakorlatban sajátítva el az árucikkek és szolgáltatások marketingjét. A rendhagyó „kirakodóvásáron” az ipari miskolci partneriskolájának képviselői is részt vettek.

A művészetek iránt érdeklődők számára Terebesi Gyula fotóművész képeiből nyílt kiállítás, ám a diákok saját képzőművészeti alkotásaikat is közszemlére tehették a három nap során. Megrendezték a Ki tud többet az ipariról? című műveltségi vetélkedőt, ezt követően pedig egy mindenkit érdeklő témáról, a párkapcsolatokról tartott előadást Varga Péter magyarországi teológus, aki eredeti szakmáját tekintve villamosmérnök, azaz könynyen megtalálta a közös nyelvet az iparistákkal. Az esti retro-bulin a hetvenes-nyolcvanas évek slágerei mellett nagy hangsúlyt fektettek a korhű ruházatra és kiegészítőkre is.

Ma egészen másfajta kulturális élményben lehet részük az iskola tanulóinak, akik közösen tekintik meg az Állami Színház balettjének nagy sikerű Hattyúk tava-előadását. Este hattól holnap reggel hatig focimaraton zajlik a tornateremben, ahol szülői és tanári csapatok mérkőznek meg egymással, illetve a tanulók csapataival. A tizenkét órás focigála tavaly hatalmas sikert aratott, a játékosokat nagy számú nézősereg biztatta.

Az iskola vezetése érdekesnek ígérkező beszélgetésre hívott meg három olyan volt iparistát, akik az élet más területeire sodródtak, és jelentős sikereket értek el. Kováts Marcell népzenésszel, Nagy József Európa-bajnok testépítővel és Böőr Roland lelkésszel találkozhatnak a mostani diákok, akik közül feltehetően nem mindenki helyezkedik el gépészként, illetve elektrotechnikusként.

A kassai Iparista Napok megkoronázásaként szombaton iskolabált rendeznek a Slovan Szállóban, ahol több érettségi találkozóra, köztük egy ötvenévesre is sor kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?