Történelmi érdekesség: szakrendelés az ókorban?

A betegségeket alapvetően három okra vezették vissza: a rossz istenségekre (gonosz szellemekre), a szennyeződésekre (felismerték például, hogy a levegő betegségeket terjesztő közeg), valamint a mértéktelen táplálkozásra.

A papiruszokban az orvosi magatartás betartandó szabályai is olvashatók. Az egyik legalapvetőbb követelmény a gondos diagnózis felállítása, majd feltüntették, hogy mely esetekre létezik gyógymód, s melyekre nem. A diagnózis felállítása során először szemrevételezték a beteget, majd alaposan kikérdezték, végül pedig feljegyezték a tüneteket. A (szemrevételezés) vizsgálat során az orvos különböző testhelyzeteket vetetett fel a beteggel, például a hátára fektette, az egyes végtagjait megmozgatta. Belső bajok esetén többnapos megfigyeléseket folytattak, ennek során huzamosabb időn keresztül vizsgálták a beteg székletét, a testhőmérsékletet. A has puffadtságát és a sebek, sérülések okait, kiterjedtségét, jellegét tapogatással határolták be.

Végtagcsonkítás, kasztrálás, körülmetélés

Különféle orvosi eljárásokat ismertek: érvágás, köpölyözés, égetés, végtagcsonkítás, kasztrálás, körülmetélés, lábműtét, sebek kötözése, sebészeti terápia. A legnagyobb eredményeket a sebészet terén érték el, a papiruszok gyakran tesznek említést a beteg testrészek felvágásáról, rögzítő és fedő kötésekről, borogatások alkalmazásáról, sebek összevarrásáról. Sebekre és harapásokra gyakran helyeztek friss húst, egyrészt hűsítő hatása, másrészt a regenerálódás gyorsabb előmozdítása érdekében. Ezen túlmenően mézzel és olajjal kenték be a sebeket, erős vérzés esetén pedig kiégették – főleg sebészeti beavatkozásokat követően. Viszont orvosi előírásokban is tiltották a gyulladásos sebek bekötözését, a gyulladás megszüntetését tartották ugyanis az elsőrendű feladatnak.

Belső bántalmakra általában orvosságokat használtak, ám más gyógymódokat is ismertek már, például köhögés ellen az inhalálást: „Hozzál hét követ, melegítsd fel ezeket tűzzel! Végy egyet közülük, tégy rá ebből a gyógyszerből. Takard le egy új edénnyel! Fúrd át a fenekét, tégy egy nádszálat ebbe a nyílásba, helyezd a szád erre a csőre, hogy lenyelhesd a (gyógyszer füstjét). Ugyanezt (tedd) minden kővel” (Ebers-papirusz).

Komoly „kutatások”

A Flinders-papirusz szerzője nőgyógyászati ismereteket gyűjtött egy csokorba, egyebek között fogamzás elleni szerről és egy, a terhesség korai felismerésére alkalmas tesztről olvashatunk ebben a forrásban. A várandósnak ítélt nő vizeletével benedvesített földbe búza- és árpamagvakat ültettek. Ha a búza csírázott ki előbb, akkor a magzat fiú, ha az árpa, akkor lány. Abban az esetben, ha egyik sem csírázott ki, akkor a nőt nem tekintették terhesnek.

Azt is igyekeztek kimutatni, hogy a lány képes lesz-e gyermekek világrahozatalára, vagy sem. Olyan komoly „kutatásokat”, megfigyeléseket végeztek, hogy a nőgyógyászat az ókori Egyiptomban az orvostudomány külön (szak)ágává fejlődött ki.

A várandós anyukák bábaaszszony közreműködésével hozták világra gyermeküket, amire annál is nagyobb szükség volt, mivel az egyiptomi nők medencéje igen szűknek volt mondható. A szülést számos egyiptomi templomábrázolás örökítette meg, még Kleopátra Caesartól fogant gyermekének világrájöttét is őrzi a hermonthisi templom.

A szüléskor nemcsak a köldökzsinór elvágása volt a bábák feladata, hanem szükség esetén császármetszést is alkalmaztak, igaz, erre csak akkor mertek vállalkozni, amikor az anya már meghalt. (sn)