Szenvednek a tanulók

A kisfiam eléggé csendes, ám nagyon ügyes és okos. Gondot okoz számára a tanára magaviselete, akinek nem sikerült a házassága, s az összes keserűségét a diákokon vezeti le. Mit mondjak a gyerekemnek, miért viselkedik illetlenül vele a tanár. Azt mégsem mondhatom, hogy ne is figyeljen rá.

Jelige: Frusztrált tanár.

Természetesen ne azt mondja neki, hogy ne is figyeljen rá, mert ennek ő látná a kárát. Nem szerencsés dolog, ha egy tanár másképpen nem tudja levezetni keserűségét, amit házassági kudarca váltott ki benne, csak a diákokon. De ha már így történt, ebből a helyzetből kell kiindulnunk, s ezt kell megpróbálnunk orvosolni.

A kisfiának nyilván az az érdeke, hogy minél nagyobb tudásra tegyen szert, minél több mindent megtanulhasson az iskolában. Nem tudom, miben és hogyan nyilvánul meg a tanár viselkedése az órákon, de ha csak az ön kisfiát zavarja, akkor neki kell megpróbálnia alkalmazkodni ehhez a helyzethez, s megpróbálni úgy elviselni, hogy minél kevesebb sérülés érje. Meg kell neki magyarázni, hogy élete során még számos olyan helyzetben lesz része, amikor majd úgy érzi, hogy indokolatlanul viselkedik valaki vele szemben elfogadhatatlanul. Ha az illető képtelen korrigálni a saját viselkedését, nem marad más hátra, mint olyannak elfogadni, amilyen, de úgy, hogy ne neki okozzon ez lelki traumát, ne ő bűnhődjön mások viselkedése miatt. Mint negatív példát, úgy vegye a tanár viselkedését, hogy ilyen nem szeretnék lenni, így nem szeretnék viselkedni. Próbálja magát elhatárolni, s csak a tananyagra koncentráljon, ha bent van a tanár. Bár az is igaz, hogy sokkal többet tanul meg egy gyerek attól a felnőttől, akit szeret és tisztel. Ez viszont nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy olyantól is tanulhat valamit, akit mint embert kevésbé tisztel, nem néz fel rá. Ha viszont annyira kiéleződne a helyzet, hogy az egész osztály számára elviselhetetlenné válna, akkor már önöknek, szülőknek kell közbelépniük. Azt már nem szabad hagyni, hogy egy egész osztály, vagy esetleg többosztálynyi gyerek sínylődjön csak azért, mert egy felnőtt, tanult ember képtelen rendet teremteni magánéletében. Ilyen esetben a többi szülővel forduljanak az iskola vezetőihez, s mondják el panaszukat. Az igazgató hospitációk alkalmával meggyőződhet róla, hogy valóban úgy viselkedik a tanár, ahogy azt a diákok látják. Ha az ő jelenlétében esetleg mégiscsak képes lesz uralkodni az érzelmein, s nem talál benne semmi kivetnivalót, akkor annyit elmondhat neki, hogy most bebizonyította, hogy így is tud viselkedni, próbálja ezt általánosítani az összes órájára, azokra is, amiken csak ő van jelen, meg a diákok. Ha pedig az igazgató jelenlétében is úgy fog viselkedni, mint általában az óráin, akkor az igazgató dolga, hogyan segít neki megváltozni.

Tanácsolhatja neki azt, hogy próbálja magát beleélni a gyerekek helyzetébe, elvégre ő is volt diák, s próbálja meg elemezni viselkedését. Szerinte így kell viselkednie egy tanárnak az órán? Feltétlenül a gyerekeken kell levezetnie elégedetlenségét saját magával szemben? Ezzel csak halmozza a bajt, hisz aztán ez is lelkiismeret-furdalást válthat ki benne, s újra csak kellemetlenül fogja magát érezni. Mivel ő a felnőtt ember, neki kell tudnia jobban uralkodni viselkedésén, mint a gyerekeknek. Ha erre képtelen, akkor valahol valami hiba történt, amit orvosolni kell. Forduljon szakemberhez, akinek segítségével feldolgozhatja sérelmeit, kudarcait. Ha jobban megismeri önmagát, ha megpróbálja más szemével szemlélni magát, biztosan megváltozik a véleménye saját viselkedéséről. Lehet, hogy tényleg szüksége van a tanárnak ilyen külső impulzusra ahhoz, hogy végre fel tudja dolgozni a házasságában elszenvedett kudarcát, s ha ezt megkapja, akár 180 fokkal is megváltozhat a viselkedése. Tudom, hogy nem egyszerű dolog ilyen esettel az igazgató elé menni, de ha ezt nem teszi meg, tovább szenvednek majd a gyerekek és a tanító is. Ha nem orvosolják a bajt, idővel még több komplikációt szülhet, s végül annyira elmérgesedhet, hogy már senki sem fog tudni változtatni rajta.