Sosem érezték hátrányát, és sosem bánták meg, hogy magyar iskolába jártak

Széles körben ismert és sikeresnek számító szlovákiai magyarokat kérdeztünk arról, mit adott nekik a magyar iskola, mit jelentett számukra, hogy anyanyelvükön sajátíthatták el a későbbi sikeres pályafutásuk feltételéül szolgáló tudásmennyiség egy részét, illetve hogyan látják az anyanyelvű képzést.

Pukkai Attila, a népszerű, külföldön is egyre nagyobb sikereket arató Ghymes együttes tagja, zenekarával az évek során bejárta a fél világot:

„Nekem nagyon sokat adott a magyar iskola. Egy kis településen, Alsószeliben kezdtem iskolába járni, később a felsőszeli alapiskola diákja voltam, majd a galántai magyar tannyelvű gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Hogy eddigi életem során főként zenei pályán érvényesültem, és zenész lehetek ma is, más egyéb befolyásoló tényező mellett főleg hajdani iskoláimnak köszönhetem. Még gimnáziumi éveimben ismerkedtem meg a népzenével, akkor kezdtem el a zenével foglalkozni. Gondolkodásomra, világnézetem alakulására a szüleim mellett, kiváló pedagógusaim voltak nagy hatással, akik mindig a megfelelő könyvet adták a kezembe. Olyan tanáraim voltak, akikre a mai napig felnézek, akiket becsülök. Úgy gondolom, hogy a szülők felelőssége óriási, amikor el kell dönteniük, milyen nyelvű iskolába íratják be tanköteles korba lépő gyerekeiket. Az iskola kiválasztásakor a gyermekük későbbi sorsát is meghatározzák. Hitem szerint az iskola legfontosabb feladata, hogy megtanítsa a diákot anyanyelvén gondolkodni, melynek segítségével később, felnőtt korában könnyebben tud érvényesülni. Ha az éppen csak nyiladozó értelmű gyermek idegen nyelven, legyen az a szlovák vagy bármely más nyelv, kényszerül gondolkodni, már idejekorán állandó nehézségei lesznek a világban. Az otthoni, családi közegben és az iskolában használatos nyelv azonossága folytán tanulhat csak meg az anyanyelvén gondolkodni a gyermek. Sosem éreztem hátrányát annak, hogy magyar iskolába jártam, sőt, sokkal inkább az előnyeit.”

Hégli Dusán, az Ifjú Szivek koreográfusa, táncegyüttesét számos külföldi országban ismerik és elismerik, a sikert sikerre halmozó csapat idén a többi mellett három héten át az Egyesült Államok keleti partján vendégszerepel majd, tavaly hat hétig Ausztráliában tartózkodtak:

„Szüleim számára nem volt kérdés, hogy magyar tannyelvű alapiskolába írassanak-e, pedig édesapám szlovák nemzetiségű. Természetes volt számomra, hogy magyar alapiskolába, később pedig gimnáziumba jártam, sőt néhány évig magyarországi egyetem hallgatója voltam. Egyszerűen elképzelni sem tudom, mi lett volna, ha a szüleim annak idején másképp döntenek. Az én gyerekeim esetében sem volt és lesz kérdéses, hogy magyar iskolába írassam-e be őket.”

Gál Tamás színművész, Jelenleg például a Nem félünk a farkastól című, Gágyor Péter által rendezett darabban láthatja a felvidéki közönség, más egyéb mellett a Teátrum Színházi Polgári Társulásnak is tagja:

„A magyar iskolának köszönhetően két kultúrát is megismerhettem, mind a magyar irodalomból, mind a szlovák irodalomból széles körű ismereteket szerezhettem. Kétféle megközelítésben foglalkozhattam az irodalommal. Egy színész számára ez rendkívül fontos. A szülőknek nem kell félniük attól, hogy gyermekük nem tanul meg rendesen szlovákul vagy nem sajátít el valamilyen más idegen nyelvet, ha magyar tanítási nyelvű iskolába íratják. A magyar iskolákban is oktatnak idegen nyelveket, a lehetőség adott, semmilyen tárgyban nem kínálnak kisebb értékű tudást, mint a szlovák iskolák. Meggyőződésem szerint, a szlovák iskoláéval azonos színvonalat biztosít a diákjai számára. Az én gyerekem is magyar iskolába fog járni, ha eljön az ideje, mert úgy gondolom, anyanyelvi gyökereink nagyon fontosak. Azok a magyar nemzetiségű szülők, akik szlovák iskolába íratják gyerekeiket, számos lehetőségtől megfosztják őket. Soha nem éreztem hátrányát annak, hogy alap- és középfokú tanulmányaimat magyarul folytattam, sőt, ellenkezőleg. Színészként ugyanúgy dolgozhatom Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon is. Ez rendkívüli többletlehetőséget jelent. Rendszeresen játszom szlovák darabokban és most készülök egy cseh film forgatására.”

Jarábik Balázs, a Freedomhouse és a Kalligram Alapítvány munkatársa, aki választási megfigyelőként és politikai konzultánsként végigutazta a világot:

„A magyar alapiskola és gimnázium elvégzése után felsőoktatási tanulmányaimat Pozsonyban szlovákul, Budapesten magyarul, New Yorkban angolul folytattam. Bevallom, szorongva léptem be a szlovák és az amerikai egyetem kapuján, és máig emlékszem az első félve elmondott szavakra szlovákul és angolul. Gyorsan rájöttem, keveseket érdekel az, hogy nyelvtanilag mennyire helyesen beszélem a nyelvet, sokkal inkább érdekelte a tanárokat és a diákokat az, amit mondok. Saját tapasztalatom mutatja, hogy az általános iskolában anyanyelven elsajátított biztos alapok segítettek abban, hogy az önbizalmamat nem a nyelv tisztaságára, hanem a tudásra építhettem. Ma munkám során sokat utazom. Bárhol jártam a világban, mindig tudtam honnan jövök. Ez segített a legtöbbet, hogy mindig visszatérjek.”

Hulkó Gábor professzor, a Szlovák Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara automatizációs és méréselméleti tanszékének vezetője, kutatási eredményei folytán a modern tudomány elismert képviselői között tartják számon:

„Napjaink informatikai társadalma az információk szinte feldolgozhatatlan lavináit zúdítja fejünkre. Sajnos igen sok ebben a hulladékinformáció is, amely súlyosan károsítja szellemi környezetünket. A tárgyi környezetszennyezés szintjén hasonló károsításokért manapság már szigorúan bírságolnak szerte a világban... Ebben az információs zűrzavarban nagyon fontos, hogy az egyes egyének és a közösségek ne veszítsék el a fonalat – az igazi értékek, a kultúra, a történelmi múlt a hagyományok fonalát. Hogy ne veszítsük el önmagunkat és ne vesszünk el mindnyájan a mitológiai labirintusban... Ezekkel az alapvető értékekkel jómagam az anyanyelvi oktatáson és kultúrán keresztül azonosultam. Ennek köszönhetem, hogy a sok hókuszpókuszon át is jól látom, hova kell tartanunk. Ezért hiszem, hogy napról-napra nő a jelentősége a második és további idegen nyelv ismerete mellett az anyanyelvi oktatásnak mindenütt a világon.”

Lampl Zsuzsanna neves szociológus, rendszeresen jelennek meg tanulmányai, számos kutatásban vett részt, szakmáján kívül más területeken is otthonosan mozog, meseíróként is ismert:

„Kislány koromban egy olyan utcában laktunk, ahol a lakásunktól csupán húsz méterre volt a szlovák tannyelvű alapiskola. Emlékszem, mindenki csodálkozott, vajon miért nem abba az iskolába írattak be engem a szüleim, hiszen számos kellemetlenségtől megkímélhettek volna. Ehelyett a sokkal távolabb lévő, Duna utcai iskolába járattak, amit sem ők, sem én nem bántunk meg sohasem. Édesapám nagyon határozott volt ebben a kérdésben és kijelentette, lánya magyar iskolába fog járni. Egyébként soha nem származtak abból kellemetlenségeim és konfliktusaim, hogy annak idején anyanyelvemen tanultam. Éppen ellenkezőleg. Gimnáziumi éveimben az országos szintű tanulmányi vetélkedők alkalmával engem és Duna utcai iskolatársaimat mindig büszkeséggel töltött el a tudat, hogy annak az gimnáziumnak vagyunk a diákjai, hiszen a versenyek szlovák nemzetiségű résztvevői felnéztek ránk, a középiskolánknak ugyanis rendkívül jó híre volt. Mindig jó tanítóim és tanáraim voltak, többükre ma is szívesen emlékezem. Későbbi életem alakulására nagy hatással volt például Kosík Gabriella, aki magyar nyelvre és irodalomra, valamint történelemre tanított. Egyebek mellett az ő ösztönzésére kezdtem el írogatni, ő volt, aki mindig biztatott, mert valamiért tetszettek neki az írásaim. Laukó Dezsőné, a helyi pionírszervezet vezetője is jelentősen befolyásolt későbbi pályámon. Számtalan, a gyakorlati életben hasznos tudnivalóra hívta fel a figyelmemet. Elmondhatom, annak ellenére, hogy magyar iskolába jártam, a szlovák nyelvvel sosem voltak problémáim, nem okozott nehézséget használata. Erről csak annyit, az egyetemi tanulmányaim befejeztével a csoportomból csak ketten értünk el kitüntetett eredményt, mégpedig egy görög lány és én. Nem bántam meg, amiért magyar iskolába jártam, ezt az is jelzi, hogy az én gyerekeim is anyanyelvükön tanultak, illetve tanulnak.” (ervé)