Anyanyelvünk az egyik megtartó erőnk

Alig telik el az ember életéből az első hat év, máris iskolapadba kényszerül, az óvodai környezettől merőben eltérő közegben, hozzá hasonló, kezdetben többnyire megszeppent fiúk és lányok, valamint időnként szigorú tanítók társaságában kénytelen tölteni délelőttjeit, sokszor a délutánjainak egy részét is.

A folyamat azzal kezdődik, hogy a szülők eldöntik, melyik alapiskolába írassák be csemetéjüket. Többek számára egyértelmű a döntés, hiszen ha például az egyetlen helyi iskolán kívül nincs a közelben más alapiskola, a szülők pedig szeretnék megkímélni gyermeküket az állandó utazás okozta megpróbáltatásoktól, önmagukat pedig a utaztatás költségeitől, magától értetődik a megoldás. Ha több lehetőség is kínálkozik, már korántsem egyszerű feladat a helyes választás. A szülőknek számos körülményt kell figyelembe kell venniük, egyebek közt a tanintézményekben folyó oktatás színvonalát, a tanítók szakmai és pedagógiai felkészültségét, tehát mindent, ami végső soron a gyermek rövid és hosszú távú érdekeit hivatott szolgálni. A választás a családokon múlik, akik saját belátásuk szerint döntenek. Senkit nem szabad kényszeríteni valamelyik megoldás elfogadására, érvekkel befolyásolni azonban talán megengedett.

Egy kisebbségi helyzetben élő közösség tagjai számára az iskola kiválasztásakor egyben arról is dönteni kell, hogy magyar vagy esetleg szlovák alapiskolába írassák-e csemetéiket. A magyar családok többségében kézenfekvő a válasz, és az anyanyelvű képzést választják gyermekük számára. Azok a családok, ahol a szülők egyike szlovák nemzetiségű, már nagy valószínűséggel, legalábbis a különféle felmérések erről tanúskodnak, az állam nyelvén oktató iskolák valamelyikébe íratják be a tanköteles korba lépett gyereket. Az olyan falvakban és városokban, ahol a magyar lakosság alacsony és ilyen szempontból kedvezőtlen részarányából adódóan nem működtetnek magyar tannyelvű alapiskolát, az ott élő magyarok több esetben a helyi szlovák iskolába kénytelenek íratni gyermekeiket. Vannak persze, igaz kisebb számban olyanok is, akik, bár választhatnak, magyarként szlovák iskolába járatják a gyerekeiket. Körükben még mindig szívósan tartja magát az a nézet, hogy aki Szlovákiában magyarul tanul, az a későbbiekben csak nagy nehézségek árán érvényesülhet a hétköznapi életben. Ezek a szülők általában azzal indokolják döntésüket, hogy a magyar iskolák növendékei közül a későbbiekben nyelvi nehézségeikből adódóan kevesebben folytatják tanulmányaikat a hazai egyetemeken. A valóságban éppen fordított a helyzet. Azok a magyar nemzetiségű diákok, akik alap- és középfokon nem anyanyelvükön tanulnak, csak kisebb, sőt egyre kisebb számban kezdik el felsőfokú tanulmányaikat. Az is bizonyított tény, hogy a magyar családok gyerekei magyar alapiskolából nagyobb eséllyel léphetnek tovább magyar tannyelvű gimnáziumba, mint a szlovák alapiskolából az azonos nyelvű gimnáziumba.

Az érvek mérlegelésekor, ajánlatos figyelembe venni azt is, hogy az anyanyelven elsajátított tudás sokkal tartósabb, mint az idegen nyelven megszerzett. Azok a magyar nemzetiségű szülők, akik különféle megfontolásokból szlovák nyelvű iskolába járatják gyermekeiket, egyáltalán nem veszik figyelembe ezt a cseppet sem elhanyagolható körülményt. Némileg tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ezekben a családokban természetszerűleg a magyar nyelvet használják a mindennapos érintkezés során. A diák tehát egy eltérő nyelvi közegből érkezik az iskolába, szlováknyelv-tudása az esetek többségében csekély, előfordulhat, hogy egyáltalán nem beszéli az államnyelvet. Ez a helyzetét jelentősen megnehezíti. Lehetséges, hogy nyelvi nehézségei folytán a tanulmányi eredményei nem érik el azt a szintet, melyre intellektusa és tehetsége, ha anyanyelvén tanulna, képessé tenné. A szülők tehát döntésükkel nem érik el céljukat, a gyereknek gondjai lesznek a tanulással, mivel naponta meg kell küzdenie a nyelvi hiányosságaiból fakadó hátránnyal. Az a gyermek, aki magyar létére szlovák iskolába jár – bizonyíthatóan – csak nagy nehézségek árán veheti birtokba teljes egészében saját anyanyelvét, a magyar nyelvet. Nyelvtudása nagy valószínűséggel megreked az alacsonyabb szinteken. Ha nyelvileg formális helyzetben kell magyarul beszélnie, nyelvi akadályokba ütközik. Kivétel csupán abban az esetben adódhat, ha a szülő, aki annak ellenére, hogy szlovák iskolába adta magyar gyerekét, figyel annak anyanyelvi fejlődésére. Ez azonban, valljuk be, sajnos kevéssé valószínű. A nyelvi lemaradás majdhogynem elkerülhetetlen.

Nem lehet kérdés, hogy szlovákiai magyarként szükségünk van a többségi nemzet nyelvének minél magasabb színvonalú elsajátítására, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az anyanyelv rendkívül fontos szerepéről sem. Számunkra az egyik legfontosabb megtartó erőt éppen anyanyelvünk jelenti.