Sínylődő családok

A demográfiai változások a fogyatékos gyermekek arányának az emelkedését mutatják, ami maga után vonja a családtámogatások iránti igény és a fogyatékosságot jellemző szegénység növekedését is. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szegénység eredendően nem a fogyatékosok és családjaik sajátja, hanem a munkaerő-piaci hátrányaik következménye.

Növekszik a gyermekek, közöttük elsősorban a fogyatékossággal élők sebezhetősége, ami a világ különböző térségeiben zajló háborúk, a gyermekek kihasználásának, a család szegénységének, a hiányos segítségnyújtásnak, a szülők aránytalanul nagy feszültségének a következménye, valamint annak, hogy néhány országban a gyermekek aránytalanul magas számban élnek szétszakadt családban. Világszerte jellemző, hogy a fogyatékkal élő gyermekeket intézetben helyezik el. Ezek a gyermekek különösen sebezhetőek azokban az országokban, ahol gyors szociális, gazdasági és politikai átalakulás ment/megy végbe (pl. Kelet-Európában). A jogi rendszer/védelem sok olyan gyermekre nem terjed ki, akik kommunikációs zavarral küszködnek vagy értelmileg sérültek; ők a bántalmazásokkal szemben is különösen védtelenek.

A szülők, leginkább az anyák hatalmas felelősséget cipelnek a mindennapi gondozás során, s gyermekeik felneveléséhez alig-alig kapnak támogatást. A családok megfelelő támogatásának a hiánya hanyatló egészségi állapotot, szociális elkülönülést és munkaerő-piaci esélycsökkenést okoz. A szociális beruházások csökkenése és a szolgáltatások hozzáférhetőségének korlátozása azt jelenti, hogy nő azoknak a gyermekeknek és családoknak a száma, akik nem kapják meg a szükséges támogatást. A szülők munkaerő-piaci lehetőségei csökkennek, és hiányzik a munkaadók elvárható rugalmassága. Minthogy a munkaerőpiac korlátozott, és a családok szétesnek, sok szülő szociális támogatásból él. Néhány országban, így Szlovákiában is az alacsony szociális támogatások állandó veszélynek teszi ki a kisebbségi csoportokba tartozó szülőket és gyerekeket.

Elsőbbséget kell élvezzen a gyermekek és családok szegénységének a csökkentése – egyebek mellett befektetést támogató programokkal, munkahelyek teremtésével, családtámogatással –, mert a sérült gyermekek magasabb arányban élnek szegénységben, mint amit a teljes populációban tapasztalunk. Jellemzően olyan családban élnek, ahol a fő jövedelem a szociális támogatás vagy egyéb segély.

Ez azért is fontos lenne, mert a sérült gyermeket nevelő családban a szülők gyakrabban – többször kényszerből – adják fel állásukat, vagy alacsonyabb fizetésért esetleg kevésbé biztonságos munkát vállalnak, csak hogy gyermeküknek a szükséges gondozást, felügyeletet biztosíthassák. Nehezen található olyan állás, amely a szükséges rugalmasságot és támogatást nyújtja a családnak.

A gyermek és a család szükségletének megfelelő rugalmas támogatások révén az érintett szülők otthon gondozhatnák és nevelhetnék sérült gyermekeiket. Ehelyett sok országban a sérült gyermekek intézetben élnek, kiszakítva a családjukból és a lakóhelyi közösségükből. Sok esetben a fogyatékosoknak és családtagjaiknak fizikai és szociális korlátokkal kell szembenézniük ahhoz, hogy befogadják őket az iskolákba, a szabadidős programokba és a lakóhelyi közösségük életébe. A sérült gyermekek szociális izolálódása már nagyon fiatal korukban kezdődik. Az elkülönülésük pedig veszélyezteti a fejlődésüket, a bennük rejlő képességek, lehetőségek kibontakoztatását. Elkülönülésük révén a saját és a közösségük jövőjéhez való hozzájárulásuk, a bennük rejlő értékek is veszélybe kerülhetnek.

Felmérések szerint az anyák, akik sérült gyermeküket ápolják, átlag heti 50-60 órát dolgoznak kiegészítve ezt a házi munkával, a többi gyerek gondozásával még akkor is, ha nincs fizetett állásuk. Ennek eredményeként a többi anyánál szignifikánsan rosszabb az egészségi állapotuk, mert hajlamosak a stresszre és a kiégésre. Ezzel függ össze, hogy ezek a családok képtelenek hozzájutni a szükséges – családon belüli és kívüli – pihenőhöz. (sn)