Rosszaság vagy betegség?

Bár minden gyereket nevelni kell, sőt néha-néha talán fegyelmezni, büntetni is, nem mindenkiből faragható egyformán szófogadó, a tanórán szorgalmasan jegyzetelő, a játékait akkurátus rendben tartó ember. Mindig lesznek az átlagnál szeleburdibb, hangoskodóbb, szétszórtabb gyerekek, akikkel nevelőiknek többet kell vesződniük. Vannak egészen reménytelennek tűnő esetek is: kisdiákok, akik egész órán izegnek, a füzeteiket elveszítik, leckéjük félbemarad, és ahelyett, hogy az óra anyagára figyelnének, rohangálással zavarják meg a tanítást. Néhány évtizeddel ezelőtt ezeket a gyerekeket egyszerűen rossznak minősítették, s mivel sem az intők, sem a szülők fenyegetése nem segített, egy idő után kicsapták, megbuktatták, valahogy eltávolították őket az iskolából.

A hiperaktivitás egyre gyakrabban alkalmazott diagnózisát ma már az iskolás korosztály 3–12%-a kapja, ami kétségkívül meglepően magas szám. Sokan arra gondolnak, csupán valami új divathóbortról van szó, mellyel az alkalmatlan szülők és tanárok a gyerek rosszaságát betegségnek becézhetik. Pedig a figyelemhiányos, hiperaktív viselkedés hátterében olyan idegrendszeri eltérések vannak, melyek szakszerű vizsgálatokkal pontosan kimutathatók. A szülők és az iskola elégedetlensége és tehetetlensége tehát önmagában még nem elegendő a betegség megállapításához, (bár sok tanár előszeretettel nyilvánítja a nehezen kezelhető diákot hiperaktívnak), a diagnózist szakembernek kell felállítania. A jelenségre azonban mindig a környezet panaszai irányítják rá a figyelmet.

Mióta „rossz” a gyerek?

A valóban hiperaktív gyerekekre nem az iskolában panaszkodnak először. Már kis csecsemőkoruk óta mások, mint testvéreik. Sírósabbak, rosszabbul alszanak, könnyen felriadnak és nehezebben nyugtathatóak.

Mindenhol jelentkeznek a tünetek?

Amennyiben a nehezen kezelhetőség nem egy adottság, hanem egy konfliktus, környezeti vagy kapcsolati probléma jele, akkor csak az iskolában vagy csak otthon, a szülőkkel jelentkezik. Ha azonban a gyerek egyformán „rossz” a nagymamánál és az osztálykiránduláson is, az inkább a betegség mellett szól.

Hogyan rosszalkodik?

A legtöbb gyerek pontosan érzi, hogy helytelenül cselekszik, amikor valami csintalanságot csinál. A hiperaktív gyerek azonban mintha el lenne varázsolva, amikor valamit a fejébe vesz. Se lát, se hall, csak nekifog, nekiindul. Nem azért rosszalkodik, hogy a szülőt bosszantsa, a türelmét próbára tegye, hanem mert tényleg jó ötletnek tűnik a háztető megmászása.

Tehetetlenséget kelt a viselkedése?

Természetes dolog, ha egy szülőt időről időre idegesít vagy dühbe hoz gyermeke viselkedése. A figyelemhiányos gyerek viselkedése azonban inkább a tehetetlenség érzését kelti: a szülő érzi, hogy nem az a baj, hogy a gyereke nem akar csendben maradni, vagy egy helyben ülni, hanem az, hogy nem tud.

Segít-e a fegyelmezés, büntetés?

Míg az elkényeztetett gyerekek szülei többnyire megtalálják a módját, hogy a nem kívánt viselkedésnek véget vessenek, a hiperaktív gyerekkel nem jutnak dűlőre. Úgy érzik, már mindent megpróbáltak, – jutalmat, büntetést, verést – de semmi sem segített. Emiatt nemcsak tehetetlenek, de bűntudatuk is van: nem értik, hol rontották el, másoknak miért nem ilyen nehéz?

Mikor és kitől kérjünk segítséget?

Ha felmerül bennünk a gyanú, hogy gyermekünk viselkedését, iskolai rossz teljesítményét hiperaktivitás vagy figyelemzavar okozza, minél hamarabb forduljunk szakemberhez! A sima fegyelmezetlenséget, neveletlenséget ki lehet nőni, egy veleszületett idegrendszeri eltérést azonban nem. Jobb ezt a kérdést mihamarabb tisztázni, nemcsak azért, hogy tudjuk, hogyan viszonyuljunk gyermekünk csintalanságaihoz, de azért is, mert a korán megkezdett, szakszerű terápia sokkal látványosabb javulást hozhat, mint az iskolából való kicsapás előtti kétségbeesett tűzoltási kísérletek. (gya, sn)

Mik ezek a panaszok?

a gyerek izeg-mozog, nem tud megülni egy helyben,

mindenre felmászik, mindenhonnan leesik,

folyton futni kell utána, mert ha valaminek nekiindul, nem lehet megállítani,

be nem áll a szája,

nem tudja elfoglalni magát,

türelmetlen, a még be sem fejezett kérdésre bekiabálja a választ, nem tudja kivárni a sorát,

szétszórt, feledékeny, mindent elveszít,

mintha oda sem figyelne, amikor hozzá beszélnek,

iskolai munkája felületes, sok a figyelmetlenségből adódó hiba, a félbehagyott feladat.