Iskolánk, a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola Szabó Gyula 1. diákjai március 6-án benépesítették tornatermünket. Aznap rendeztük meg ugyanis az osztályok közötti asztalitenisz-bajnokság iskolai fordulóját.
Nyüzsgő sportélet az építészeti suliban
Iskolánk, a dunaszerdahelyi Építészeti Szakközépiskola Szabó Gyula 1. diákjai március 6-án benépesítették tornatermünket. Aznap rendeztük meg ugyanis az osztályok közötti asztalitenisz-bajnokság iskolai fordulóját. A legügyesebb asztaliteniszezőink neveztek be a versenybe, amelyben minden évfolyam képviseltette magát.
Mind a fiúk, mind a lányok bebizonyították, hogy a tanulás mellett a sport is fontos szerepet játszik mindennapjaikban.
Az izgalmas többfordulós versenyt, amelynek huszonegy résztvevője volt, végül Árvay Kristián II. A osztályos tanuló nyerte. A második helyezett Vermes Richárd II. M osztályos tanuló lett, a harmadik helyet pedig Katona Zsolt szerezte meg az I. A osztályból. Az eredményhirdetéskor mindhárom diákunk elégedetten vette át a helyezésért járó elismerő oklevelet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.