Nyelvtanulás gyermekkorban?

Mikortól tanuljon gyermekünk idegen nyelvet? Érdemes akkor elkezdeni az oktatást, amikor még anyanyelvével is problémái vannak? ĺrassuk olyan óvodába, ahol anyanyelvű tanár gyermekdalokat és a számokat tanítja neki, vagy járassuk különórára? Esetleg nézze az idegen nyelvű csatornák rajzfilmjeit, hogy ragadjon rá néhány új szó?

A nyelvtanulás mára alapkövetelménynek számít az alapiskolák felső évfolyamaiban, a középiskolákban pedig minden diáknak érettségi vizsgát kell tennie egy idegen nyelvből. A középiskolából kilépve minden tanulónak el kell sajátítania az alapvető kommunikációs helyzetekben való fellépés legfőbb elemeit: köszönés, levélírás, beszélgetés köznapi témákban, nyelvtani szerkezetek felismerése.

Nyugati módszer

Az elmúlt évtizedben azonban hazánkban is elterjedt az a nyugati módszer, melynek során már egészen fiatal korban elkezdik az idegen nyelv oktatását az óvodákban, bölcsődékben. Sok szülő kétkedve fogadhatja a nyelvoktatás e formáját, és tiltakozik azokkal szemben, akik elfogadják a modern oktatás, a korai nyelvtanítás elméletén alapuló tanterveket és intézményeket. A nyelvészettel, pszichológiával és neurológiával foglalkozó kutatók is két csoportra válnak, ha a gyermekek korai idegennyelv-tanításáról van szó.

Fonológiai sajátosságok

Akik támogatják a módzert, azzal érvelnek, hogy a korai nyelvtanulás nemcsak egy új nyelv elsajátításhoz vezet, de a még ki nem alakult anyanyelv fejlesztéséhez, tökéletesítéséhez is hozzájárul. Többen gondolják úgy, hogy a hétéves kor előtt megkezdett nyelvtanulás lehetővé teszi egy másik nyelv anyanyelvi szinten történő elsajátítását is. Ezen túl azt is fontos tudni, hogy már hároméves kor körül kialakul a gyermekek memóriája, amely a nyelvtanuláshoz, szavak elraktározásához, felismeréséhez szükséges. Hétéves kor után már szinte egyetlen gyermek sem képes arra, hogy egy idegen nyelv hangjait tökéletes mértékben képezze. Ekkorra ugyanis teljes mértékben kialakul beszélőszervének működése, ezáltal pedig minden más nyelv fonológiai sajátosságai idegenül hangzanak számára.

A korai nyelvtanulást számos szakember ellenzi. Szerintük ugyanis az a gyermek, aki még anyanyelvét sem sajátította el, aki még nem képes a hangzás és íráskép felismerésére, az alapvető nyelvtani viszonyok meghatározására és elkülönítésére, az idegen nyelvet sem tanulhat teljes biztonsággal. A később elkezdett nyelvtanulás előnyeként a tanuló fejlett olvasás- és íráskészségét, a tanulás módszereinek ismeretét említik.

Milyen intézményt válasszunk?

Hogy mely tábor véleményére, melyik elméletre alapozzuk döntésünket, amikor gyermekünknek bölcsődét, óvodát, majd iskolát választunk? Az Európai Unió országaiban az elmúlt években a korai nyelvtanulást támogatók véleménye került előtérbe, a szülőket pedig leginkább arra buzdítják, mielőbb kezdjék el gyermekeik idegennyelv-taníttatását. Ha mi is ezen az úton szeretnénk haladni, válaszszunk olyan intézményt, amelyben előzetes felmérések, értékelések, pszichológiai vizsgálat után kezdik tanítani gyermekünket az életkorának megfelelő módszerek alapján. (p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?