Nem kell külföldre rohanni

Már Dél-Szlovákiában is divattá vált, hogy akinek az anyagi helyzete engedi, külföldre viszi a gyermekét tanulni. Egyes szülők már szinte presztízskérdést csinálnak a dologból. Pedig itthon is megtalálják a kívánt színvonalat. Példa erre a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium.

Kulcsár Mónika: „Nem hiszem, hogy a külföldi középiskolákban jobb lenne a színvonal”Somogyi Tibor felvételeFebruár végén a Comenius Egyetem elkészített egy kimutatást, amely szerint az egyetemre felvételt nyert diákok számának tekintetében a pozsonyi Duna utcai gimnázium nagyon előkelő helyezést ért el. Ez arról árulkodik, hogy a patinás gimnázium megállja a helyét országos viszonylatban, sőt, a legjobbak közé tartozik. Erről kérdeztük Kulcsár Mónika nevelési tanácsadót.

Milyen sikerekről van szó konkrétan?

A tavalyi tanítási évről van szó, amelyet az idén értékeltek ki. Konkrétan arról van szó, hogy a Comenius Egyetem, amely az ország legjobb és legnagyobb egyetemén (hiszen csak tavaly több mint 15 000 diák jelentkezett ide) kiértékelt ranglistán értünk el nagyon szép helyezést. Tulajdonképpen a gimnáziumok, szakközépiskolák, szaktanintézetek sorrendjét állították fel. Országszerte csaknem 850 ilyen iskola van, s ezek közül 566 iskolából jelentkeztek erre az egyetemre. Ezek közül a középiskolák közül azokat értékelték, amelyekből tíznél több diák jelentkezett. Ez kb. 250 iskolát jelentett, de az öszszes jelentkezett diáknak a 93 százaléka.

Vagyis reprezentatív felmérésről beszélhetünk.

A 250 iskolából 188 volt a gimnázium. Az összes középiskola közül gimnáziumunk a hetedik helyen végzett. Három pozsonyi gimnázium szerepelt ezen a listán, a többi iskola vidéki volt. A magyar középiskolák közül kettő került a legjobbak közé; rajtunk kívül az ipolysági egyházi gimnázium. A magyar gimnáziumok közül mi szerepeltünk a legjobban. A gimnáziumokat tekintve pedig a második helyen végeztünk, csupán egy pozsonyi szlovák gimnázium előzött meg bennünket. Amire azonban különösen büszkék lehetünk: az egyetem legnagyobb karán, a bölcsészkaron az első helyen végeztünk, nyolcvan százalék fölötti aránnyal. Ez annál rangosabb eredmény, mert vannak olyan karok, amelyekre felvételi vizsga nélkül is be lehet jutni, a középiskolai eredmények alapján. A bölcsészkaron minden szakra felvételizni kell, és nagyon nagy a túljelentkezés.

Kimagasló évfolyamról lehet beszélni, vagy általános, évek óta tartó eredmények mutatkoztak meg?

Már az érettségik során lemérhettük, hogy ez az osztály nagy sikereket képes elérni. Angolból, németből és matematikából A, illetve B szinten – ami összesen hat tárgyat jelent – négy kategóriában az országos átlag fölött teljesített az osztály. Nem csak a Comenius Egyetemre jelentkeztek az iskola diákjai. A többi főiskolára jelentkezett diákunk is sikeresen felvételizett, e tekintetben majdnem 99 százalékos sikerességgel dicsekedhetnek a diákjaink. Természetesen volt lemorzsolódás, de a jelentkezettek közül egy-két kivétellel valamennyien sikeresen vették az akadályt.

Ezek az eredmények azt is jelzik, hogy a gimnázium elsősorban humán tárgyakban erős?

Hagyományosan jó eredményeket érünk el nyelvek tekintetében, történelemből, magyarból, de vannak jó eredményeink matematikából, kémiából is, hiszen a diákjaink rendszeresen részt vesznek az országos és a nemzetközi versenyeken.

A sikerekhez jó tanárok is kellenek.

Nagyon megfiatalodott a tanári karunk, lelkes fiatal tanári gárdánk van. Az átlagéletkor harminc-negyven év körüli, másrészt nagyon sok olyan fiatal tanárkollégánk van, aki Duna utcai diák volt, vagyis van bennük egy egészséges patriotizmus. Ennek az iskolának, amikor mi a diákjai voltunk, tíz, húsz, harminc éve, volt egy megismételhetetlen hangulata. Igaz, azóta nyugdíjba mentek a nagy tanáregyéniségek, és a többi iskola is felzárkózott, kiegyenlítettebb lett a színvonal. Mi azonban úgy érezzük, hogy ez a mi iskolánk, s amit itt kaptunk szellemiségben, tudásban, azt vissza kell adnunk a mostani diákoknak. Vagyis folytatni kell a példaképek örökségét.

Tudják ezt a pozsonyi magyarok is? A határok felszabadulása egyfajta diákmigrációt is eredményezett...

Igen, divat lett, hogy a gyerekek külföldön tanuljanak. De az érettségizett diákok azért nem mennek el tömegesen. Akkor mennek, ha speciális, itthon nem található szakon akarnak tanulni. De nem hiszem, hogy bármelyik határon túli magyar középiskolának jobb lenne a színvonala, mint például a galántai, dunaszerdahelyi vagy a komáromi gimnáziumnak. Tudjuk, mert járunk velük versenyezni. A szlovákiai magyar gimnáziumok például a történelmi versenyek döntőiben számarányukat tekintve jobban teljesítenek, mint a magyarországi gimnáziumok. Lehet, hogy nagyobb bennünk a bizonyítási vágy. A lényeg tehát, hogy ne féljenek a diákok itthon maradni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?