Eddigi legnagyobb sportsikerét érte el 2016-ban a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola lovaglás és lótenyésztés szakán tanuló végzős diákja, Múcska Gergő.Múlt év novemberében a lovas társadalom egyik legfőbb eseményén, a Jumping Verona díjugrató versenyen, a negyedik divízióban első lett
Múcska Gergő lovas sportsikerei
Eddigi legnagyobb sportsikerét érte el 2016-ban a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola lovaglás és lótenyésztés szakán tanuló végzős diákja, Múcska Gergő.
Múlt év novemberében a lovas társadalom egyik legfőbb eseményén, a Jumping Verona díjugrató versenyen, a negyedik divízióban első lett hordókerülésben. Az Európa-bajnoki címmel felérő helyezést mind ez ideig az iskola diákjai közül még senkinek sem sikerült elérni.
Gergő ötéves korában ült először lovon, egy gyermekkori betegség kiegészítő gyógymódjaként szolgált a hipoterápia. A lovaglást annyira megszerette, hogy tizenegy évesen már saját lova is volt, édesapját pedig arra ösztönözte, hogy szerezze meg a lovasoktatói képesítést. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy Gergő édesapja edzője is legyen.
A kitartó és ügyes fiú 2011 óta vesz részt versenyeken. Először a szlovákiai amatőrök versenyén indult, 2012-ben már országos amatőr bajnok hordókerülésben, szlalomban pedig az előkelő második helyet birtokolja.
Ekkor indult el a mai napig tartó sikersorozata. 2014-ben már aranybajnok az amatőrligát követő hobbiligában, 2015-ben szlovákiai bajnok hordókerülésben.
Szintén 2015-ben indult először a sportág egyik legszínvonalasabb versenyén, az olaszországi Fieracavallin, Európa egyik legismertebb lovaskiállításán. Ekkor vigaszágon az élmezőnybe került, és rendkívül nagy sikert aratott, ötödik helyen végzett.
Az idei, a 118. Fieracavallin elért első helyezése az érettségi előtt álló Gergő minden elképzelését felülmúlta. Lovasszenvedélye töretlen, négy testvérét is megfertőzte, családjuk már kilenc ló boldog tulajdonosa, emellett lovaglást is tanít, van western edzői és belovaglói engedélye is.
Sőt, filmesek is rátaláltak, utcagyerekből lett lovaskaszkadőrt alakít a Vágtázó elme című mozifilmben.
2017 legnagyobb kihívásának mindenképpen az érettségit tartja, a sikeres akadályvétel után szívesen próbálna szerencsét Londonban, ahol lovaspólósok edzésével szeretne foglalkozni, emellett a jól működő családi ranchot sem szeretné elhanyagolni. (-kl-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.