Megújult a MIK

Szombaton tartotta 13. ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) Nagykovácsiban. A résztvevők elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot, valamint részleges tisztújításra is sor került.

Szombaton tartotta 13. ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) Nagykovácsiban. A résztvevők elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot, valamint részleges tisztújításra is sor került.

A délelőtt folyamán az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára tartott bevezető előadást, majd a régiós beszámolók elhangzása után aktuális témaként a határokon átívelő drogprevenciós programokkal foglalkoztak a résztvevők. Ezután került sor a szervezeti és működési szabályzat vitájára, majd a résztvevők zárónyilatkozatot fogalmaztak meg. „Hosszú előkészítő munka során sikerült kidolgoznunk és elfogadnunk a szervezeti és működési szabályzatot – mondta Diósi Viola, a MIK újonnan megválasztott elnöke. – Elfogadása fontos mérföldkő a konferencia további eredményes működéséhez.”

A MIK alelnököt is választott Géresi Róbert személyében, aki a Fiatal Reformátusok Szövetségének elnöke. A legnagyobb szlovákiai magyar ifjúsági szervezetek az 1999-es megalapítás óta tagjai a MIK-nek. Régiónkat a Diákhálózat, a Fiatal Reformátusok Szövetsége, a Magyar Ifjúsági Közösség és a Szlovákai Magyar Cserkészszövetség képviselték. A következő ülésre szeptemberben Budapesten, az Országházban kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?