Megdőlt a tavalyi rekord a versmaratonon

Vásárút. Mozgalmas ünnepségen emlékeztek meg névadójukról a József Attila Alapiskolában. Újra nagy érdeklődés övezte a versmaratont, amelyre még a környező falvakból is érkeztek vállalkozó szellemű verselők. Reggel kilenctől tizenkét órán keresztül váltották egymást a szavalók, mindegyikük kedvenc versével állt elő.

Vásárút. Mozgalmas ünnepségen emlékeztek meg névadójukról a József Attila Alapiskolában. Újra nagy érdeklődés övezte a versmaratont, amelyre még a környező falvakból is érkeztek vállalkozó szellemű verselők. Reggel kilenctől tizenkét órán keresztül váltották egymást a szavalók, mindegyikük kedvenc versével állt elő. Összesen 373-an vettek részt a rendhagyó maratonban, melyet a szervező Elek Ica tanítónő így értékelt: „Gyertyafénynél, csengőhangnál, igazán meghitt hangulatban telt a nap. Idén a diákok domináltak, de kétévesek és felnőttek is eljöttek. Volt diákunk, aki több mint húsz verssel állt elő.” Diákok egy csoportja ellátogatott a balatonszárszói József Attila Múzeumba, többen pedig részt vettek a rajzpályázaton, melyen a legsikeresebb vers-illusztrátorokat értékelték. A nap folyamán az alsó tagozatosok kultúrműsorral emlékeztek meg neves költőinkről (Mózes Hajnalka tanító néni szerkesztésében) és a Mozart-évfordulóról, a felső tagozatosok pedig a holokauszt és Radnóti emlékének szentelték irodalmi összeállításukat (Soóky Marián és Tóth Mónika pedagógusok segítségével). A rajzpályázat győzteseinek névsora: Végh Vivien, Mózes Áron, Bögi Fanni, Vími Bernadett és Bende Kinga az alsó tagozatos osztályokból; Pápay Csilla, Kántor Tamara, Károlyi Zsuzsa, Takács Henrietta, Zsoldos Ákos a felső tagozatból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?