Kimunkált kamarazene

A Komáromi Művészeti Alapiskola Consonantia furulyazenekara lemezbemutató koncertet tartott. Ezen a családias összejövetelen az együttes tagjai, szülők, barátok és pedagógusok a művészeti alapiskola koncerttermében gyűltek össze.

A Komáromi Művészeti Alapiskola Consonantia furulyazenekara lemezbemutató koncertet tartott. Ezen a családias összejövetelen az együttes tagjai, szülők, barátok és pedagógusok a művészeti alapiskola koncerttermében gyűltek össze.

Fekete Vince, az iskola igazgatója kifejezve afeletti örömét, hogy megszületett az iskola növendékeinek első CD-lemeze. Az együttes 1994-ben alakult, az akkor magasabb évfolyamokat látogató növendékekből. Megalakulásuk után egy hónappal már Szentendrén szerepeltek.

Azóta is az együtt játszás öröme, s a zene szeretete tartja egybe a – változóan 4–13 tagból álló – csapatot. A jelenlegi – vasárnaponként összejáró – együtt muzsikáló társaságban van alap- és középiskolás diák, de egyetemi hallgató is. Ennek ellenére a próbák vidám hangulatban, egyetértésben folynak. Innen a zenekar Consonantia neve is.

A CD-keresztelő után rendhagyó lemezbemutatóra került sor. A CD-re 49 (többségében rövid lélegzetű) művet vettek fel, a zene fejlődéstörténetének szinte az összes korszakából, „kiruccanva” a klasszikus zene világából a szórakoztató zene régióiba is.

A lemezről, az első zeneszámtól az utolsóig, stílusos, szépen kimunkált kamarazenélést hallunk. Ez a lemez is híven tükrözi, hogy a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusai hivatástudattal végzik olykor nem is olyan könnyű munkájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?