Iskolánk, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 1 cím alatt működő Építészeti Szakközépiskola adott otthont január 12-én és 13-án az asztalitenisz-bajnokság járási fordulójának. Az első napon a fiúk versengtek, hat középiskola négytagú csapata képviseltette magát.
Kétnapos sportverseny
Iskolánk, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 1 cím alatt működő Építészeti Szakközépiskola adott otthont január 12-én és 13-án az asztalitenisz-bajnokság járási fordulójának. Az első napon a fiúk versengtek, hat középiskola négytagú csapata képviseltette magát. A szoros versenyben iskolánk diákjai mindössze egy ponttal maradtak le a dobogós helyről, negyedikek lettek.
A verseny második napján, pénteken a lányok mérték össze erejüket, három középiskola négytagú csapata vett részt a bajnokságon. Diákjaink a harmadik helyezést érték el. Ez is bizonyítja, hogy a sport szerves részét képezi diákjaink mindennapjainak.
A sportnap végén a résztvevők elégedetten vehették át a helyezésért járó elismerő oklevelet. Reméljük, hogy ez a rendezvény hagyománnyá válik iskolánk életében.
Tamási Éva tanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.