Kamasznak lenni nem könnyű dolog

A serdülőkor olyan életszakasz, amely mindenki életében bekövetkezik, vagy már be is következett. Lelki szempontból ebben az időszakban nagyon sokrétű eseménysor zajlik le bennünk.
Kamasznak lenni nem könnyű dolog.

A serdülőkor olyan életszakasz, amely mindenki életében bekövetkezik, vagy már be is következett. Lelki szempontból ebben az időszakban nagyon sokrétű eseménysor zajlik le bennünk.

Kamasznak lenni nem könnyű dolog. Úgy tűnik, mindenki csak rosszat akar nekünk, kortársainkon kívül senki sem ért meg bennünket, és néha úgy érezzük, itt a világ vége, amikor valaki romba dönti „álomvárunkat”.

Sok minden elbizonytalanít minket, tiniket, mivel előfordulhat, hogy szüleink egész más magatartást mutatnak példaképként, mint kortársainktól látjuk, s ez összezavar bennünket. Ilyenkor átvesszük iskolatársaink, barátaink szokásait, esetleg a kettő alapján sajátos viselkedést alakítunk ki. Ezért a viselkedésért környezetünk sokszor önfejűnek, mogorvának, gyakran szemtelennek, durcásnak, visszabeszélőnek tart minket.

Szerintem tizenévesnek lenni nem olyan rossz, a pattanásoktól duzzogó arcot, a gyors hangulatváltozásokat, s a felnőttek rólunk alkotott véleményét leszámítva. Nem kellene azonban a kamaszkort csupán a rossz oldalairól emlegetni, hiszen milyen szép dolog is először szerelmesnek lenni. Vannak olyan tinédzserek, akik éppen ebben az életszakaszban voltak először igazán szerelmesek, s a mai napig megőrizték emlékezetükben ezt a csodálatos érzést.

Kerüljük az otthonunkat

Serdülőkorunkban a függetlenségre való törekvésünket, az érzelmi önállósulásunkat, a szülőkről való leválás igényét a felnőttek nagy része nem értelmezi helyesen, és ezért gyakran kerülünk konfliktusba szüleinkkel, tanárainkkal, környezetünkkel. A konfliktusok, problémák elől néha legszívesebben elfutnánk. Előfordulhat, hogy az otthoni légkör annyira elviselhetetlenné válik a számunka, hogy kerüljük otthonunkat, szabadidőnket pedig igyekszünk kizárólag baráti körünkben eltölteni. S később nem a legfelemelőbb érzés utólag rájönni, hogy ismét megbántottuk szüleinket, mogorvák voltunk testvérünkkel, s mindennek tetejében ahelyett, hogy megbeszéltük volna a gondokat, fogtuk magunkat, s dühösen elmenekültünk, s inkább barátainkkal töltöttük a szabadidőnket.

Kamasznak lenni nem is olyan rossz dolog, hiszen ilyenkor sok olyan őrültséget megteszünk, amire később meglehet, hogy idős korunkban akár még büszkék is lehetünk. Büszkék arra, milyen merészek, bátrak voltunk valaha ifjú korunkban.

Mindezek mellett nem szabad egy pillanatra sem elfelejtenünk, hogy akkor válunk igazán felnőttekké, ha képesek leszünk elismerni hibáinkat, viszont addig is szüleink szófogadó kamasz gyermekeinek kell maradnunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?