IV. Kárpát-medencei Nyári Egyetem

Napjainkban, a szakmaiság szinte kötelező tényezővé vált a Kárpát-medencei magyar diák-, és ifjúsági mozgalmak mindennapjaiban. A mai időkben a diáktalálkozók és fesztiválok mellett komoly igény van az egyén szakmai továbbfejlődését megcélzó rendezvényekre.

Napjainkban, a szakmaiság szinte kötelező tényezővé vált a Kárpát-medencei magyar diák-, és ifjúsági mozgalmak mindennapjaiban. A mai időkben a diáktalálkozók és fesztiválok mellett komoly igény van az egyén szakmai továbbfejlődését megcélzó rendezvényekre. ĺgy forrott ki az a gondolat, ami többnyire a kisebbségi létünk következménye is, hogy közösség és identitástudat fejlesztő rendezvények, elsősorban kulturális, tudományos és szabadidős programok szervezésével kellene gazdagítani nemzetünk fiataljainak életét.

Ennek tudatában a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), valamint a Rákóczi Szövetség 2005. augusztus 6-13. között immár a IV. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet szervezi meg Nagyváradon.

Jelentkezni a következő öt szakosztály valamelyikébe lehet: közgazdaságtan, politológia, sajtó és irodalom, szociológia, vizuális kommunikáció.

A jelentkezéshez szükséges iratok:

a jelentkezési űrlap,

hiteles egyetemi/főiskolai igazolás, amely tartalmazza az utolsó lezárt tanulmányi év átlagát, első évesek esetében a felvételi bejutási átlagát,

szöveges önéletrajz.

Esetenként továbbá:

Tudományos Diákköri Konferenciákon való részvételt igazoló okirat másolata,

Publikációt igazoló irat, vagy a publikált anyag fénymásolata.

Pályázati díj nincs. A szervezők ingyenesen biztosítják a szállást és étkezést. Jelentkezési határidő: 2005. június 30. Érdeklődni, valamint jelentkezési űrlapot igényelni az alábbi szervezetnél lehet: Diákhálózat, 81103 Pozsony, Klariská 7, tel.: 0915-742022, e-mail: [email protected], www.diakhalozat.sk. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?