A tanintézet oktatói próbálják tanulóikat mélyebben megismertetni a szörnyű kor gyötrelmeivel, szenvedéseivel, a hősök és mártírok, az árulók és a fasiszta gyilkosok világával. Ami a holokauszt során történt, a történelemben egyszeri találkozása torz hagyománynak és elvetemült szándéknak. A diákok részt vettek egy kisebb sétán, ahol zsidó emlékeket kutatva eljutottak a Zsidó Hitközség mikromúzeumába, a Menház épületébe. A holokauszt előtt több mint 2000 tagot számláló gyülekezetnek ma csupán 70 tagja van, többségük idős. A Wallenstein Zoltán-teremben láthatták a közel 400 fényképből álló kiállítást a komáromi hitközség életéből. A gyerekek ezek után egy kisfilmet nézhettek meg, melyen háború utáni komáromi túlélők emlékeztek vissza a borzalmakra.
Visszatérve az iskolába Dr. Novák Tamás holokauszt-kutató érdekes előadásán vettek részt a történelmi séta résztvevői. A vizuális élmények és a figyelemreméltó történelmi előadás gondolkodásra készteti az emberség iránt fogékony fiatalokat, így – véleményem szerint – az iskola méltó módon emlékezett meg az emberi történelem legnagyobb tömeggyilkosságáról.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.