Ifjú környezetvédők Gútán

<p>Ifjú természetvédők számára tartott izgalmas vetélkedőt a közelmúltban a gútai II. Rákóczi Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola. Bagita Judit igazgató szervezésében immár tizedik alkalommal zajlott a Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatverseny szlovákiai országos megmérettetése.</p>

BORKA ROLAND

Horváth Árpád polgármester és Koczkás Beáta alpolgármester a városi hivatal nagy üléstermében fogadta a résztvevőket. Horváth Árpád beszédében rámutatott, mennyire leéli az ember a Föld javait, ezért is fontosak az ilyen versenyek, valamint reményét fejezte ki, hogy a jelenlévők, a jövő leendő természetvédői is hozzájárulnak ahhoz, hogy újra élhetőbbé és széppé tegyék kék bolygónkat.

Két helyszínen, az iskola tantermeiben és a városi hivatal nagy üléstermében adtak számot tudásukról a diákok. Háromfős csapatokban versenyeztek, a tanulók a környezet- és természetvédelem égetően fontos kérdéseiről adtak elő. Tizenhét iskola képviseltette magát Szlovákia valamennyi régiójából. Két fordulóban kellett bizonyítaniuk a csapatoknak. Az írásbeli teszt után a szóbeli részben tízperces kiselőadásban a lakóhely vagy környékének természeti értékei, illetve környezeti problémái mellett a környezet-egészségügy, valamint az egészségvédelem témakörökből választhattak, továbbá a Népességrobbanás témára egy A1-es plakátot is kellett készíteniük a versenyzőknek.

A Garancsy Mihály, a TermészetBÚVÁR magazin főszerkesztő-helyettese, Peimli Piroska, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet munkatársa, Iványi Ákos, a Kisalföld Erdőgazdaság Zrt. gazdasági elemzője és közönségkapcsolati megbízottja, valamint Palkovics Annamária, a házigazda iskola pedagógusa alkotta szakzsűri értékelte a versenyzőket. Hosszas tanácskozás után megszületett az eredmény: 3. helyen a gútai Corvin Mátyás alapiskola csapata (Domin Henriett, Fehét Fruzsina Anna, Szabó Csilla, felkészítő tanár: Csepi Andrea) végzett, 2. lett az ipolyszakállosi alapiskola és óvoda csapata (Baka Katalin, Tóth Evelyn, Urbán Alex, felkészítő tanár: Horváth Katalin), a verseny győztese az alistáli Corvin Mátyás Alapiskola csapata (Markolt Réka, Torma Chiara, Tóth René, felkészítő tanár: Hegyi Andrea) lett. Az első két helyezett nyáron részt vehet a győri nemzetközi döntőn. A polgármester különdíját a legjobb előadóként Nagy Krisztina kapta. Bagita Judit, a szlovákiai döntő koordinátora elmondta, a megmérettetés célja az összetett környezettudatos szemlélet kialakítása és elmélyítése, a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettség kialakítása, a környezetünkért érzett közös felelősség felébresztése, valamint a tehetségfejlesztés. Hozzátette: a mai kor gyermekei fogékonyak a környezet- és természetvédelemre, általuk közelebb kerülhetnek korosztályukhoz a világot szennyező folyamatok információi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?