Hatékonyak a nevelési módszerek?

Mi is nevezhető nevelési módszernek? A neveléstudomány szerint általában a nevelőmunka gyakorlati végrehajtásának, egy-egy nevelési feladat, helyzet, probléma megoldásának tervszerű és rendszeres eljárásmódját és az azt segítő eszközök rendszerét nevezzük nevelési módszernek. Kiválasztásuk függ a céltól, a nevelés színterétől (tanterem, napközi stb.), a nevelt életkorától. Egy biztos: ahogy növekszik a gyermek, egyre több veszélye van annak, hogy a kiválasztott módszer eredményessége – enyhén szólva vitatható.

Parancsolás, utasítás

Nézzünk meg pár, főként szóbeli módszer hatékonyságának a kérdését a teljesség igénye nélkül! A parancsolás, utasítás, felszólítás alkalmazása akkor indokolt, ha szükség van bizonyos cselekvések végrehajtására, ill. a helytelen magatartás megváltoztatására. Bennük rejlik viszont annak veszélye, hogy a diák úgy érzi, nem az ő érzései, problémái a fontosak, csakis a tanár érzéseinek, elvárásainak kell megfelelnie. Pl. „Nem érdekel, hogy szomjas vagy, ülj le és maradj a helyeden, míg meg nem bocsátok”. Félelmet kelt a tanár hatalmától, azt hallják ki belőle, hogy valaki, aki náluk nagyobb és erősebb, megbüntetheti őket. Pl. „Eredj ki az osztályból!” Parancsot meggondolatlanul kiadni és viszszavonni pedagógiai balfogás, mint ahogy az is, ha a nevelő sokat és sokfélét parancsolgat. Ez még a legjóindulatúbbakban is felébreszti az ellenkezés vágyát.

Legyen miért bőgnöd!

A figyelmeztetés vagy intés, a fenyegetés nagyon hasonló a parancshoz, utasításhoz, azzal tetézve, hogy az ellenszegülés várható következményeit is kilátásba helyezi. Pl. „Azonnal hagyd abba a bőgést, vagy mindjárt okot adok rá, hogy legyen miért bőgnöd!” Félénkké, meghunyászkodóvá teszi a gyermeket, de az sem ritka, kísértésbe esnek, hogy éppen a megtiltott dolgokat tegyék, csakhogy meglássák, tényleg a tanító által beígért következményekkel jár-e. Nem jó súlyos következményekkel és gyakran fenyegetni, de ha már kimondtuk, végre is kell hajtani, mert a nevelő tekintélye megsínyli, és a fenyegetés is veszít későbbi erejéből. Tanácsok, javaslatok vagy megoldások ajánlásában olykor annak bizonyítását hallják ki a gyerekek, hogy a nevelő nem bízik bennük, nem hiszi el, hogy képesek saját maguk megoldani a problémát. A tanács felsőbbrendű magatartást sejtet, ez különösen boszszantó az önállóságuk megteremtéséért küzdő serdülők számára. Ha túl sok a megoldási javaslat, a tanulók túlságosan függővé válnak a tanártól, nem veszik a fáradságot az önálló gondolkodásra, s minden nehéz helyzetben külső „tekintélyekhez” fordulnak.

Begyepesedett az agya?

A tanítás, kioktatás, logikus érvelés jogos a nevelő-nevelt kapcsolat problémamentes területén, de más körülmények között a diákok jogtalannak tartják ezeket. A problémával vívódó diákok a kioktatásra alárendeltségi, kisebbrendűségi vagy alkalmatlansági érzéssel reagálnak. A logikával és a tényekkel való érvelés védekező magatartást és megbántottságot is okozhat, mert ha nem is közvetlenül, de azt sugallja, hogy a diáknak nincs logikája és tudatlan. A kioktatás soha nem volt igazán hatásos módszer, helytelenül alkalmazva nemcsak hatástalan, de gyűlöletes is. A gyerekek szidásnak tekintik, s oda sem figyelnek, sőt odáig mennek, hogy nemcsak az iskolán kívüli témákban, hanem a tanítás kérdéseiben sem hallgatják meg a tanárok véleményét. Gyakori diákreagálás: „Begyepesedett az agya – túl öreg ahhoz, hogy megértse, mi történik manapság.”