Gyermeknap Ipolyszakálloson

Ipolyszakállos. Több éves hagyományok fonódtak össze szerdán, az alapiskola sportpályáján. Gyermeknapot ünnepelt az iskola.

Ipolyszakállos. Több éves hagyományok fonódtak össze szerdán, az alapiskola sportpályáján. Gyermeknapot ünnepelt az iskola. A diákönkormányzatnak Balla Csaba matematika-földrajz szakos tanár vezetése alatt már néhány hete főtt a feje, milyen vetélkedőkkel, ügyességi feladatokkal lepjék meg, tegyék próbára az ipolyszakállosi tanuló ifjúságot. Kilenc állomás lett végül az agytekervény-csikorgató, de a rekeszizmot sem kímélő tanácskozások eredménye. Apa Vilmos, az iskola igazgatója elmondta, kétévente rendeznek ilyen nagyszabású akciót, a köztes években pedig szerényebb sportnapot tartanak.

Minden második évben a vámosmikolai alapiskola is ellátogat a gyereknapra, következő évben pedig az ipolyszakállosiak kelnek át az Ipolyon, hiszen már közel egy évtizede baráti iskolává fogadták egymást a tantestületek és a gyerekek, rengeteg a közös program és a szakmai találkozó. „A mi vidékünkön nagy a munkanélküliség, ezért sok mindent csak az iskola tud biztosítani a gyerekeknek, legyen az kirándulás, de akár napi egyszeri meleg étkezés is” – mondta az igazgató.

Küzdelem a suligarasokért

A sportpályán reggel fél kilenctől megindult az ádáz küzdelem a suligarasokért, ugyanis minden feladat teljesítéséért ez az ipolyszakállosi valuta járt. A legnagyobb tolongás a D’Artagnan edzőtábor fantázianevű „lufiböködésnél” volt, vakon kellett a vízzel telt lufikat kilyukasztani. Volt, aki inkább vadul püfölte botjával a kapufára erősített áldozatokat. A „Kolumbusz is így kezdte” állomáson hajókat kellett hajtogatni, de csak az kapott suligarast, akinek hajója át is kelt a vízzel teli medence egyik végéből a másikba.

A felső tagozatosok Robin Hood bőrébe bújhattak, s elmorfondírozhattak azon, nincs-e túl messze a céltábla? A legvállalkozóbb kedvűek a „Tarzannak is megárt” ijesztő nevű pályát választották. Ebbe belefért a teljes egészségügyi felszerelésben kúszás, egy fára erősített kötélen lengés, hátha a lombok között rejtőzik Jane, helyi jetinek (békatalpak, bukósisak, otromba védőszemüveg) beöltözve kellett létrát és pallót mászni, s végezetül gumicsizmában és munkáskesztyűben kellett kötélen függeszkedni.

A minigolf, a gyephoki, a tenisz és még ki tudja hány sport házassága volt a jégkorongozás, de aki beletalált a félig elásott vödörbe rohanhatott a büfébe, ahol ezen a napon csak suligarassal lehetett fizetni, gyümölcs, üdítő, taneszközök, s különböző kincsek várták a suligarastól duzzadó zsebű hétpróbás gyerekmágnásokat. Akinek ez sem volt elég, a Tour de Lassan pályáján kerékpározhatott a számtalan akadály között a lehető leglassabban. A lányokat az étteremben egy volt diáklány vezette be a hajápolás és a frizurakészítés rejtelmeibe, az ügyes kezűek pedig hat asztalnál batikolhattak, fűzhettek, fonhattak gyöngyöt, festhettek követ, díszíthettek szalvétaképekkel virágcserepeket, vagy a szerencsefa készítés bonyolultabb kalandját választhatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?