Erdélyi kirándulás

A Szenczi Molnár Albert Alapiskola tavaly vette fel a kapcsolatot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceummal, ahonnan Joó Erika tanító néni egész osztályát beszervezte, hogy meglátogassanak bennünket. Négy szép napot töltöttek itt az erdélyiek, a családoknál lakó gyerekekkel baráti kapcsolatba kerültek tanulóink, de összebarátkoztak az osztályfőnökök is.

A Bethlen Gábor Alap, valamint a felajánlott adók két százalékából a Szenc és Vidéke Alap támogatásával idén megvalósulhatott a cserelátogatás: szeptember17–21-én iskolánk diákjai, két pedagógus, Hlavács Beatrix osztályfőnök és Molnár Enikő tanító néni, valamint Korpás Árpád szülő felügyeletével Erdélybe látogathattak. Az odaút nagyon kimerítő volt, sokat kellett várakozni a román–magyar határon. Kolozsváron megálltak diákjaink iskolánk névadója, Szenczi Molnár Albert rendkívül elhanyagolt sírjánál a házsongárdi temetőben: az iskolánk udvaráról vitt földet tettek a sírra, majd elhelyezték az emlékezés koszorúját. Megtekintették Mátyás király szülőházát és a Szent Mihály-templom mellett Fadrusz János alkotását, Mátyás király emlékművét. Másnap közös kiránduláson vettek részt az erdélyi tanulókkal, amibe belefért a csíkszeredai Csontváry-kiállítás, a Medve-tó, a Gyilkos-tó, Tamási Áron szülőháza Farkaslakán és Korond. A hétfő a pihenésé volt, tanulóink megnézték a marosvásárhelyi iskolát, délután pedig gokartoztak, az estét a vendéglátó családokkal töltötték. Kedden a Szent László-falfestményeké volt a délelőtt: Bögöz, Székelyderzs volt programon, majd Segesvár. A hazaút gyorsabbnak tűnt, igaz, csak Csucsán, Ady Endre emlékmúzeumában állt meg hosszabb időre a csoport, este fél kilencre már haza is értek. Nagy öröm, hogy nem csupán a Nyugat felé kacsingatunk, hanem meg tudjuk mutatni diákjainknak azt is, milyen az élet más, keletebbre fekvő magyar régióban, ahol valódi vendégszeretettel, örömmel és kedvességgel fogadta őket mindenki. Kár, hogy az utazási költségek annyira magasak, hogy ilyen kirándulásokra anyagi támogatás és pályázatok nélkül, önerőből, gondolni sem lehet, bár minden gyerek megérdemelné, hogy egyszer életében lássa Erdélyt, a Délvidéket, Kárpátalját, mert olyan örök emléket és kötődést építhet ki benne ez a pozitív emlék, amit – reméljük – életük végéig megőriznek.