Egészséges táplálkozás a suliban

A mai világban egyre nagyobb teret kapnak az egészséges táplálkozással kapcsolatos kérdések. Vannak, akik szerint szigorítani kellene a hatályban lévő gyermekétkeztetési szabályokat, mások megfelelőnek tartják azokat.

A gútai magyar alapiskolák és a város vezetősége azt fontolgatja, hogy csatlakozik a földművelési minisztérium által meghirdetett iskolai tejprogramhoz.

Otthonról hozott vagy a büfében vásárolt tízórai? Erről érdeklődtünk az alapiskolák igazgatóinál. Csütörtöki Erzsébet, az Iskola utcai alapiskola igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az iskolában reggel fél nyolctól van nyitva a büfé. „Egy mindenki számára megfelelő táplálkozási rendszert vezettünk be. Az első óraközi szünetben a nagyok vásárolhatnak maguknak ételt, majd fél tízkor a tízórai szünetben a többiek. A büfében mindig friss péksütemények, szalámis zsemlék és gyümölcs is található” – mondta az igazgatónő. Hozzátette, hogy az alsó tagozatos diákok otthonról hozzák a tízórait, a felső tagozatosok inkább a büfében vásárolnak. A diákok sajnos sok édességet fogyasztanak. „A közelmúltban szó volt arról, hogy az iskolának lehetősége van bekapcsolódni a tejprogramba. Iskolánkon közvélemény-kutatást végeztünk, melyben megkérdeztük tanulóinkat, hogy mennyien igénylik a tejet. A felmérésből kiderült, hogy a 186 diák jelezte szándékát. Ez a szám természetesen még változhat” – tájékoztatott Csütörtökiné.

Erő, izom – tejet iszom

A II. Rákóczi Ferenc magyar alapiskola nem tudja betartani a tejprogram által előírt követelményeket. Kucsera Erazmus igazgató elmondása szerint nem rendelkeznek olyan helyiséggel, amelyben lehetőség volna a tej kimérése, és ahol a diákok azt elfogyaszthatnák.

„Nem tudunk felszabadítani olyan helyiséget, ahol ez megvalósítható lenne, pedig a felmérés szerint iskolánkban csaknem kétszáz diák jelezte szándékát, hogy reggelente szívesen meginna egy pohár tejet” – mondta az igazgató. Az iskolai étkeztetésről elárulta, hogy a büfé reggel héttől délután fél egyig van nyitva, ahol a diákok szalámis kiflit, hot dogot, és némi édességet vásárolhatnak.

Egészséges táplálkozás

A szlovák alapiskolában reggel fél nyolctól van nyitva büfé, ahol a diákok megvehetik a tízórait. A büfében pástétomos és szalámis kifli, péksütemények és édességek széles választéka várja a diákokat. Eva Sladká iskolaigazgató szerint megoszlik, hogy a tanulók otthonról hozzák-e vagy a büfében, esetleg útközben vásárolják meg a tízórait. „Úgy fele-fele arányban van azon diákok száma, akik otthonról hozzák, illetve a büfében vásárolják a tízórait. A felmérés szerint közel száz diák szeretne a nagyszünetben meginni egy pohár tejet.”

Kanthár Szilárd, az oktatásügyi hivatal vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: „Szeretnénk, ha a város iskolái és iskolai intézményei bekapcsolódnának a tejprogramba, ugyanis a statisztikák szerint régiónkban kevesen fogyasztanak tejet. Már számos városban sikeresen működik. Terveink szerint április elsejétől, az új tanévben pedig októbertől vezetnénk be. A diákok kedvezményes áron, 2,50 koronáért hozzájutnának az ízesített tejhez.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?