Diákkonferencia a turizmus fellendítéséről

Az Érsekújvári Összevont Szállodai Szolgáltatások és Üzleti Középiskola igazgatósága negyedik alkalommal szervezett diákkonferenciát az idegenforgalom regionális fejlesztéséről. A konferencia témáját a végzős diákok szakdolgozatából állították össze, amelyet az iskola négy tanulója mutatott be.

Az Érsekújvári Összevont Szállodai Szolgáltatások és Üzleti Középiskola igazgatósága negyedik alkalommal szervezett diákkonferenciát az idegenforgalom regionális fejlesztéséről. A konferencia témáját a végzős diákok szakdolgozatából állították össze, amelyet az iskola négy tanulója mutatott be.

Rudolf Misák, az iskola igazgatója beszédében elsősorban a célokról beszélt, rámutatva arra, hogy a konferencia hozzásegítheti az idegenforgalom fejlődését az adott térségben, előtérbe helyezve a szolgáltatások gazdagságát, amely növeli a kistérség vonzáskörét és biztosítja a nagyobb érdeklődést a kerület, illetve egyes kistérségek iránt. Az iskola tanulói ebben az évben Párkány és környéke (Kőhídgyarmat, Kövesd, Kéménd, Muzsla, Béla, Köbölkút, Búcs, Bátorkeszi, Kisújfalu) települések agro- és vidékturisztikai lehetőségeit elemezték. A konferencia első részében az említett települések természeti adottságait és kulturális értékeit elemezték, bemutatták az idegenforgalom anyagi-technikai kidolgozott alapját, és értékelték a községek kedvező és kedvezőtlen adottságait.

A második részben az új lehetőségek konkrét feltárásával sikerülhetne a látogatók számára vonzóvá tenni Párkány és környékét. A meglévő értékek bemutatása mellett a térséget a gazdag történelmi múlttal rendelkező, jó borokat kínáló, kedvező földrajzi fekvés, szép természeti környezet teheti vonzóvá.A vitában felszólalók sikeres vállalkozásnak tartották a kezdeményezést, dicséret jár a tanulóknak, hiszen alapos munkát végeztek, kitértek a legapróbb részletekre is, amelyek minden bizonynyal a települések idegenforgalmának fellendülését hozzák majd magukkal.

A felvázolt programokkal, kulturális kínálatokkal még színesebbé lehet(ne) tenni a térségbe látogatók itt tartózkodását, és felejthetetlenné varázsolni az eltöltött napokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?