Csallóközi Színes Ceruzák

Téved, aki azt hiszi, hogy azért, mert óvodások rajzversenyéről van szó, ez az írás nem való az Iskola Utcába. Ide való, mert iskoláról is szól, mégpedig a szervezés és a jó ügy iránti lelkesedés magasiskolájáról.

Rácz László: az idei dunaszerdahelyi versenyre több mint 1500 alkotás érkezett Szlovákia minden részérőlKanovits Gábor felvételeAkinek rossz a kedve, ajánlom, menjen el a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum hátsó pavilonjába, a holnap nyíló Csallóközi Színes Ceruzák 2005–2006 kiállításra. Nem létezik, hogy ne derüljön jó kedvre a háromtól hatéves korú gyerekek rajzai láttán, annyira vidámak, kedvesek, eredetiek, fantáziadúsak. És azok a színek! A rossz nyelvek szerint festőművészek is rendszeresen látogatják a kiállítást, innen merítenek ötleteket.

„Jó ötleteket meríteni nem szégyen” – mosolyodik el Rácz László festőművész, a verseny titkára, ötletgazdája, szervezője és mindenese, a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ munkatársa, amikor arról faggatom, igaz-e ez a fáma. Rácz László nevét sokan ismerik, ő kezdeményezte és vezette vagy harminc évig a nyárasdi képzőművészeti tábort, ahol szinte mindenki megfordult, aki jelent valamit a szlovákiai képzőművészetben.

Gyermekrajz-galéria

„Az utolsó táborokba már magammal vittem azokat a gyerekeket is, akik a képzőművészeti olimpián nyertek helyezést, nagyon jól elvoltak a felnőttekkel. Ott merült fel bennem, hogy a legkisebbekkel is kellene foglalkozni. Óvodáskorúak rendszeres országos, sőt nemzetközi rajzversenye világszerte ritkaságnak számít, pedig milyen csodákat képes produkálni épp ez a korosztály! Már az első felhívásnak nagy visszhangja volt, özönlettek hozzánk a munkák. Azóta minden évben megrendezzük a versenyt, az idén hetedik alkalommal, eddig csak egyszer történt meg, hogy pénzhiány miatt elmaradt. Már harmadik éve Dunaszerdahely városa a fő szponzorunk, ezenkívül a Nagyszombati megye központtól, a kulturális és az oktatási minisztériumtól kapunk támogatást” – mondja Rácz László.

Nem egy gyermekrajz-kiállítást láttam, de ilyen csínnal, gonddal elrendezettet még soha. „Az öszszes kép a népművelési központban, az irodámban van letétben, paszpartukban, évek szerint. Valamennyi gyönyörű, és abban reménykedem, hogy egyszer egy gyermekrajz-galéria anyaga lesz. Ez a nagy vágyam – vallja be Rácz László –, amióta láttam Magyarországon a zánkai gyermekrajz-galériát, ahol a világ minden tájáról vannak munkák, mert az országos mellett kétévenként nemzetközi versenyt is rendeznek.

Drága autók, gyönyörű babák

Az idei dunaszerdahelyi versenyre több mint 1500 alkotás érkezett Szlovákia minden részéről, de még Magyar- és Csehországból is. A hét éve változatlan összetételű, művészettörténészekből, képzőművészekből, rajzpedagógusokból álló, hattagú zsűri kétszázhatvanat választott ki közülük és negyvenet érdemesített díjazásra. A díjak már ott várakoznak egy üres teremben: nem akármilyenek, drága mechanikus játékok, autók, gyönyörű babák. „Voltak, akik azt tanácsolták, vásároljunk festékeket, rajztömböket a gyerekeknek, de úgy gondoltuk, azokat könnyebben megveszi a szülő, mint az ezer koronán felüli játékot. Öröm látni a gyerekeket a díjkiosztásnál, ahogy az egyik kezükben az oklevelet, a másikban a díjat szorongatják, és látszik rajtuk, alig várják, hogy végre kicsomagolhassák a játékot” – mondja Rácz László, hozzátéve, hogy minden alkalommal műsort is szerveznek a kicsiknek, az idén a tévé népszerű gyermekműsora, az Elá, hop! közreműködőit hívták meg. Az idei évtől a legsikeresebb, legtöbb gyermekrajzot küldő óvodák, művészeti alapiskolák is kapnak díjat. Az utóbbiak pedagógusai eljárnak az óvodákba, foglalkoznak a kicsikkel, és Rácz László szerint meg is látszik az eredmény a határozottabb, biztosabb ecsetvonáson, öszszefogottabb kompozíción. A szervező tele van tervekkel. Az egyik: egy nemzetközi gyorsvonatban szeretné kiállítani a gyermekrajzokat, hogy minél több országban, minél többen lássák. Jó ötlet. És de jó, hogy vannak emberek, akik ilyeneken törik a fejüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?