Bulis búcsú Ákostól és Intitől

Ahogy arról már mindenki értesült, idén szeptemberben lép utoljára színpadra az utóbbi évtized egyik meghatározó zenei formációja, a TNT. Az együttes természetesen nem fejezheti be pályafutását, hogy még egyszer, utoljára ne okozzon felejthetetlen élményt a számos felvidéki rajongónak. Ákost és Intit a június tizennyolcadikai koncert apropóján kerestük fel.

Már biztos, hogy kettéválik a TNT. Mi ennek az oka, kinek a döntése?

Közösen döntöttünk így. Bármilyen hihetetlen, teljesen botránymentesen, nyugodtan válnak el az útjaink. Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben is jó barátságban maradunk. És hogy miért van erre a váltásra szükség? 10 éve zenélünk együtt, és azt gondoljuk, mindent kihoztunk ebből a zenekarból, amit ki lehet. Több arany- és platinalemez, teltházas Kisstadion-koncertek bizonyítják, hogy jó úton haladtunk, de eljött az idő, és külön utakra kell lépnünk.

Tíz évig zenéltetek együtt. Mit tartotok a legnagyobb sikereteknek?

A legnagyobb sikerünk talán a két teltházas Kisstadion-koncertünk volt, és reméljük, hogy harmadszorra is sikerül megtöltenünk a Kisstadiont az idei nagy búcsúkoncerten, amely szeptember 24-én lesz.

Sokan Best-of lemezekkel, DVD-vel jelentkeznek feloszlásuk után. Terveztek ilyen kiadványt?

Nem vetjük el a lehetőségét, de most minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy a szeptemberi búcsúkoncertünk a lehető legjobb legyen.

Nagy felelősség 10 év után elbúcsúzni több ezer rajongótól. Olyan élményt kell nyújtanunk nekik, amelyre sokáig emlékezni fognak.

Június 18-án Köbölkúton búcsúztok a felvidéki közönségtől. Mit várhatnak ezen a bulin a rajongók?

Eddig is sok sikeres koncertet adtunk Szlovákiában, és biztosak vagyunk benne, hogy a rajongók most sem fognak csalódni bennünk. Fergeteges, nagyon jó hangulatú buli lesz – ezt megígérjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?