Az Élet menete

Április 28-án az ipolysági Szondy György Gimnázium diákjai már 7. alkalommal vettek részt az Élet menetén Auschwitz-Birkenauban, hogy fejet hajtsanak a holokauszt áldozatainak emléke előtt. A Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagykövetség (ICEJ) szlovákiai kirendeltségének szervezésében pozsonyi, szenici, zsolnai, lévai és ipolysági középiskolások közösen emlékezhettek. Iskolánk diákjai a szlovákiai magyar középiskolásokat képviselték az emlékmeneten.

Egyik diákunk beszámolója:

Az emléknap, amely 1988 óta egy világra szóló hagyománnyá vált, idén ismét új tapasztalatokkal szolgált. Megérkezésünk után hátunkra tettük magyar zászlóinkat, és megindultunk szlovák és cseh társainkkal a hely felé, ahová 70 évvel ezelőtt velünk azonos nyelvet beszélő zsidó állampolgárainkat kényszerítették. Jártunk a gázkamrában és a krematóriumban is. Temérdek rózsa hevert a földön, mécsesek pislogtak a falak tövében, elszorult torokkal tekintettünk az épület falain lévő karmolásokra, amelyek szinte az egész belteret befedték.

Sárosan, megázva, de rendíthetetlenül folytattuk utunkat a szlovák barakk felé. Láthattuk az áldozatok fényképeit, amiket magukkal hoztak, de elkoboztak tőlük. Hallottuk, hogy bántak velük, miként fosztották meg őket identitásuktól és lettek emberekből számok egyetlen perc alatt. Éreztük, hogy számunkra felfoghatatlan a temérdeknyi szörnyűség és gyalázat, amit a táborba hurcolt zsidók és nem zsidók ellen követtek el. Éreztük, de nem értettük. Hiszen ha mi fel sem tudjuk fogni, akkor más hogyan képes ezt megtenni? Milyen jogon degradálja az ember saját embertársát?

Következő állomásunk a magyar barakk volt. Az épület emeletén megrázó kiállítás nyílik a látogatók szeme elé. Üveglapokkal lefedett sínek és a háttérben dobogó szívritmus teszi még emocionálisabbá a környezetet. A képeken látható, milyenek voltak az emberek egészségesen, néhány fotó pedig a tábor felszabadítása utáni pillanatokat mutatja. A csontsoványra fogyott teltkarcsú nő, gyermekeik után síró asszonyok, kétségbeesett férfiak és számtalan gyermekholttest... Ha nincs virágtalan virág és állattalan állat, miért van embertelen ember? Nehéz léptekkel hagytuk el az épületet. Készen álltunk arra, hogy megtegyük a Birkenauig vezető utunkat, vagyis magára az Élet menetére. A három kilométer megtétele után az óriási területen fekvő táborban még legalább ugyanannyit lejárkáltunk. A romba döntött krematórium és gázkamra között több ezer ember ült, a kivetítőt kémlelték. Magyarokról szóló angol dokumentumfilmeket láttunk, beszédeket hallhattunk, többek között Áder János köztársasági elnökét. Kérésére egy perc néma csenddel emlékeztünk meg a magyar áldozatokról. Ő emlékeztetett arra, hogy az Auschwitzba deportáltak közt minden harmadik magyar volt, és arra is, hogy ha minden egyes lélekért egypercnyi csenddel adóznánk, három évig nem szólhatnánk egy árva szót sem.

A menet célja, hogy megemlékezzünk a holtakról, viszont örüljünk a túlélőknek, s hogy mindennek már vége, és nem szabad megengedni, hogy újra megismétlődhessen!

Beňo Zsuzsi,

Szondy György Gimnázium, Ipolyság