Az alapiskola örökös igazgatója

Béna. A község önkormányzata, illetve a helyi alapiskola és óvoda nemrégiben a Bénai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda tiszteletbeli igazgatónője címet adományozta Angyal Irénnek, aki idestova negyven évig irányította a helyi alapiskolát. A díjat Antalič Zsuzsanna polgármester adta át a pedagógusnak.

Angyal Irén azon tanítók közé tartozik, akik már bizonyos pedagógusi képesítéssel álltak fel a katedrára. 1959-ben Rozsnyón elvégezte a pedagógiai gimnáziumot, a sikeres záróvizsga után pedig a szülőfalujától, a gömöri Sánkfalvától messze fekvő Bénára helyezték. „A pályafutásom nagyon rosszul kezdődött, nem kívánok hasonló pályakezdést senkinek – emlékezik az idős pedagógus. – Igazgatónak helyeztek a faluba, de amikor odakerültem, csak nyolc gyereket írattak hozzám. Néhányan szlovák iskolát akartak nyitni a faluban, és a szünidő alatt nyilván meggyőzték a szülőket, hogy vegyék ki gyermekeiket a magyar osztályokból. Tény, hogy elődöm keveset törődött a gyerekekkel, elaludt az órán, a suhancok kiszöktek tőle az ablakon. Augusztus 24-én kerültem Bénára, a szülők azután kezdtek járni utánam, hogy meggondolták, szeretnék gyermekeiket mégiscsak visszaíratni a magyar iskolába. Bementem Fülekre – akkor még ott volt a járási székhely –, és megkérdeztem a feletteseimtől, mit csináljak. Azt tanácsolták, hogy szeptember elsején készítsek egy új névsort és vigyem el hozzájuk. A tanévet negyvennyolc tanulóval kezdtem meg, a szlovák osztályban pedig csak hatan maradtak. Öt évfolyamot tanítottam egyszerre, délután is dolgoztam. Amikor édesanyám meglátogatott, nagyon el voltam keseredve és panaszkodtam neki, hogy nem bírom tovább, hazamegyek. A falu vezetője próbált vigasztalni, hogy várjak türelmesen, majd helyére kerül itt minden.”

És igaza lett. Hamarosan új munkaerőket kapott, a csákányházai kollégája beavatta a tervkészítés rejtelmeibe, óvodát nyitottak, lett iskolakonyha, megismerkedett élete párjával, férjhez ment és letelepedett a faluban. Azt mondja: a községben tisztelték és megbecsülték, jó néhány tanítványa szerzett mérnöki, orvosi diplomát, vagy lett megbecsült szakember. Tapasztalata szerint ötévenként volt egy-egy kimagaslóan ügyes osztálya. Nyugdíjba vonult, de azóta is szükség szerint helyettesíti fiatal kollégáit.

„Nyugdíjba vonulásomkor úgy éreztem, hogy most jól megpihenek, de eltelt néhány hónap, aztán kezdett hiányozni a gyerekzsivaj, egyre jobban nyomasztott az otthoni csend.”

Angyal Irén pályafutása során igyekezett az oktatási vonalon kívül kulturális téren is hasznossá tenni magát a faluban. Tánccsoportokat, színjátszó kört alakított, országos hírű citerazenekaruk volt, vezette a helyi könyvtárat. A nyugdíjas pedagógus szerint azonban az utóbbi években nagyot változott a világ. „Sok szülő úgy képzeli, hogy mindent jobban tud, mint a pedagógus. Szerintem a mai gyerekeknek a legnagyobb problémájuk, hogy nem ismerik azt a két szót, hogy nincs és nem szabad. Amelyik gyerek ezeket megtanulja, másképpen viszonyul a világhoz” – véli az idős pedagógus.

Angyal Irén jól tájékozott, igyekszik mindenről véleményt alkotni, és amellett, hogy kilencvennégy éves édesanyját gondozza, még ma is gyakran bekapcsolódik a településen zajló rendezvényekbe. Azt mondja: egész életére kihatott, amikor szülei szlovák iskolába íratták, de nem tehettek mást, mert akkortájt bezárták a magyar iskolákat. Negyedik évfolyamtól, amikor magyar osztályban folytathatta tanulmányait, megszűnt az idegen szavak által kiváltott stressz, felszabadultnak érezte magát.