Alábecsüljük a tudás szerepét?

S ami még lehangolóbb: a fiatalokra jellemző lelombozó állapot ragályosan terjed más korosztá-lyokra – sőt a médiára is. E burjánzó, negatív jelenséggel először a pedagógusok szembesültek. Ugyanis a tudás értékének alulbecsülésével párhuzamosan a pedagógus értékrendje is a mélyzuhanás állapotába került.

Otromba támadások

Egyik gyakorló pedagógusbarátom ekképp fakadt ki a minap: „Több ezer társammal egyetemben tanúsíthatom: számos, szakmánk rejtelmeinek mélységeit, labirintusait még laikusan sem ismerő ember emel szót nyilvános értekezleten, nyilatkozik sajtóban, rádióban, községi önkormányzati üléseken, s rágalmaz bennünket spontánul létrejött társaságokban, sőt meghitt beszélgetések, poharazgatások közepette is. Otromba támadásoknak vagyunk kitéve – nevelők, tanítók, tanárok; hitoktatókat és papokat sem kímélve megkérdőjelezik felkészültségünket, hivatástudatunkat, bérünk összegének jogosságát, a tanulókhoz való viszonyulásunkat. Gyakran szakmai, emberi tisztességünket is kétségbe vonják, minősíthetetlen hangnemű kirohanásoknak, gyanúsítgatásoknak, gyakran minden alapot nélkülöző vádaskodásoknak vagyunk kitéve. Szülő, hivatalnok, minisztériumi dolgozó zúdítja ránk átkait – holott ők is tudják: a gyerekek egyre fegyelmezetlenebbek, sőt szemtelenebbek, de testileg fenyíteni őket nem szabad! A tanuláshoz nem fűlik a foguk, a szülőnek odahaza a hét végén két, saját gyermekéhez sincs türelme – a pedagógusnak meg legyen az egész év folyamán harminchoz. Néha úgy érzem, ki vagyunk téve a minden alapot nélkülöző vádaskodásoknak, mintha a társadalom minden dühe ránk szabadulna.”

Alamizsnaértékű a pedagógusbér

Némán hallgattam panaszáradatát, és eltűnődtem: sok igazság rejlik az elmondottakban, – de! A gazdasági nehézségek miatt egyre inkább közelebb kerül egymáshoz szülő és pedagógus; eseteket tudnék említeni, amikor szülők – egységesen kiállva – mentettek meg az elbocsátástól az iskola rémével szemben testi fenyítést alkalmazó tanítót. Meggyőződéssel vallom: egyre többen és szélesebb körben tudatosítják: a pedagógusbér – a végzett munka értékéhez és színvonalához viszonyítva – alamizsnaértékű.

De kétségtelen: elég sok még mindig a negatív előjel. Hogyan jutottunk, hogyan juthattunk idáig?! Mennyiben felelős ezért a társadalom – és mennyiben mi, az ifjú nemzedék nevelésével foglalkozók?

Kétségtelen: válság van. Van-e (s ha igen, mi lehet a) kiút? Már az elmúlt évtizedekben kezdődött, s napjainkra egyre inkább elhatalmasodik az értékrendtorzulás. E torzulás következtében a pénz válik fő értékmérővé az élet minden területén. Az „olcsó húsnak híg a leve” elv érvényesül a pedagógus személyének megítélésekor: az újgazdagok egyre növekvő tábora lenézően kezeli az éhbérért dolgozó tanítót az együtt érző részvét (amely egyben a megalázó sajnálat egyik megnyilvánulása) csak a gazdasági ranglétra alján tengődők tekintetében tapasztalható.

Pénzzel minden elintézhető?

A pénz kerül előtérbe a tizenévesek korosztálya meghatározó rétegeiben is: pénzzel minden elintézhető. Igen, így fejezték ki magukat az egyik alapiskola végzős, értelmes diákjai: minden elintézhető. Ezt a kifejezést alkalmazták: nem azt, hogy megszerezhető – bár ez utóbbi is sajnálatos erkölcsi torzulásról vall.

A pénz vált a legnagyobb, a leghatékonyabb motiváló erővé. Pénzért bármi megszerezhető – vallják a tizenévesek gátlástalanul! Egyesek még a tanáraikat is megkörnyékezik ajánlataikkal! S amely pedagógusnál „áll az alku!”, az zuhanórepülésben veszíti el tekintélyét – nem csak a pedagógustársak szemében...

A minap, a mára már nélkülözhetetlen szemüveget feltéve, könyvbe merülve, feltételezhetően átszellemülten „e világi tájakon kívüli” gondolatokba merültem, amikor egyik tanítványom ártatlan együgyűséggel megkérdezte:

– Tanár úr, magának fizetnek azért, hogy olvas? Mert ha nem, akkor miért rontja a szemét?

Amikor pedig egy diák eredményhirdetéskor – komoly megfontolásból vagy csupán tréfálkozva-e, de – megfogalmazza azt a szemléletet, hogy az országos vetélkedőn való sikeres szerepléséért a kilátásba helyezett jutalomkönyv helyett nem kaphatna-e inkább készpénzt – ez már nem az értékrend torzulása, hanem annál sokkal több: ez már komoly jellemferdülés.