A verseny résztvevői elismerést érdemelnek

Kincskeresők – regionális értékeket kutató diákok címmel meghirdetett pályázat eredményhirdetését múlt pénteken tartották Pozsonyban, ahol Szigeti László oktatási miniszter gratulált az országos döntőbe jutott diákoknak.

Kincskeresők – regionális értékeket kutató diákok címmel meghirdetett pályázat eredményhirdetését múlt pénteken tartották Pozsonyban, ahol Szigeti László oktatási miniszter gratulált az országos döntőbe jutott diákoknak. A Szülőföld Alap és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által meghirdetett megmérettetésbe alapiskolás és középiskolás tanulók kapcsolódhattak be. Örvendetes tény, hogy a gimnáziumok mellett több szakiskolából is jelentkeztek diákok. Szanyi Mária néprajzkutató, a verseny ötletgazdája és főszervezője kiemelte: nagyon sok értékes munkát hallhattak-olvashattak az elmúlt néhány hónapban, és külön öröm, hogy az egész ország területéről érkeztek pályamunkák a Kassai-vidéki járástól kezdve Dunaszerdahelyiig. „Rengeteg munkát, időt, kreativitást igénylő pályázatról lévén szó, nehéz, sőt nem is lehet győztesekről vagy vesztesekről beszélni, hiszen mindenki nagyon sok, szülőföldjével kapcsolatos új információval gazdagodott. Tényleg, csak gratulálni tudok mindegyiküknek” – mondta Szanyi Mária.

A zsűri éppen ezért sávokba sorolta a munkákat, és több első helyezést is kiosztott. Az alapiskolások kategóriájában az első sávban végzett: Magyar János (munkájának címe: Mécs László, a költő), a Sütő Zsuzsanna, Kovács Balázs, Kovács Gábor és Kanyicska Enikő alkotta csapot (A kürti szőlőhegy), a Baracskay Tünde és Taksonyi Szilvia alkotta csapat (A nagymácsédi erdő), a Papp Tímea és Vincze Brigitta alkotta csapat (Mátyusföldi gyermekjátékok), valamint a Tóth Lilla, Jenei Réka és Mezei Mária alkotta csapat (Komáromi mesterségek – szekeresgazdák). A középiskolások mezőnyében három munkát sorolt az első sávba a szakmai zsűri: Kósa Kinga (munkájának címe: Kicsinyek magyarságtudatra nevelő apja – Lukács Pál életrajza), Antalicz Anikó (... 850 év kapcsán, Palást), valamint Hrbáček Tünde (Bornemissza Péter, a semptei prédikátor). (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?