A tehetséggondozásról

Hecht Anna, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke a lap vezércikkében így ír: „Főiskolai képzettségünk arányszámának növelése szempontjából az is örvendetes, hogy 1989 óta szinte megkétszereződött a magyar gimnáziumba járók száma (hivatalos statisztikai adatok szerint 1989-ben 3550,

Hecht Anna, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke a lap vezércikkében így ír: „Főiskolai képzettségünk arányszámának növelése szempontjából az is örvendetes, hogy 1989 óta szinte megkétszereződött a magyar gimnáziumba járók száma (hivatalos statisztikai adatok szerint 1989-ben 3550, 2003-ban pedig 6069 diák tanult gimnáziumi osztályban magyarul).” Fibi Sándor beszámolt az Ipolyságon megtartott Iskolavezetők Országos Társulásának szakmai találkozójáról. Szanyi Mária Tehetséggondozás az alap- és középiskolákban c. cikkéből kiderül, nincs olyan tanár, nincs olyan pedagógus, de talán még szülő sem, akinek a tehetséggondozás ne mondana valamit. Sokakban elméleti kérdésként jelenik meg a lényeg: ki a tehetséges tanuló, felismerhető-e, fejleszthető-e a tehetség, s ha igen, hogyan? A választ megkapják, ha elolvassák a szerző cikkét. „Reális cél, hogy az alapiskola végéig minden diák tanulja meg valamely szövegszerkesztő program használatát: olyan szinten, hogy a tanulásban, majd az iskolai tanulmányok után felnőttként is jól tudja alkalmazni mindennapi élete során” – írta Markó Emil. Pierzchala József a földrajztanításról értekezik. Csanaky Eleonóra Takács András Palóc lakodalom című könyvét mutatja be. A felsorolt cikkeken és témákon kívül a szaklapban érdekes pályázatokat, felhívásokat és programelőzeteseket is talál az olvasó. (he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?