A kisebbek mondtak mesét

Méltányolni lehet az almágyi alapiskola és óvoda kezdeményezését, amikor négy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal megrendezte a vonzáskörzetéhez tartozó magyar óvodák növendékeinek vers- és mesemondó versenyét.

Méltányolni lehet az almágyi alapiskola és óvoda kezdeményezését, amikor négy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal megrendezte a vonzáskörzetéhez tartozó magyar óvodák növendékeinek vers- és mesemondó versenyét. A rendezvény az évek során annyiban módosult, hogy az idei seregszemlére meghívtak két távolabbi óvodát: a rimaszécsit és a bénait is.

A Rimaszombati járásban régi hagyománya van az óvodások mesemondó versenyének, a pedagógiai központ a legkisebbek számára is minden évben lehetővé tette (zárt körben) a járási megmérettetést. Mivel folyamatosan nívós verseny alakult ki, ezért valóban csak a legjobbak vettek rajta részt. Afölött talán még szemet hunytak volna, hogy a produkciókat magyarul nem értő zsűri díjazta, és így a magyar gyerekek nemhogy helyezést, de értékelést sem kaptak. A magyar gyerekek nem értették a hivatalos nyelven elhangzó utasításokat és tanácstalanul álltak a pódiumon, úgy mozogtak, ahogy a műsorvezető a kezével forgatta, tologatta őket. A magyar óvónők akkor határozták el, hogy többet nem vesznek részt a járási versenyeken, a medvesaljai pedagógusok pedig megkérték Lukács Annamáriát, az almágyi alapiskola és óvoda igazgatónőjét, hogy a régióban szervezze meg az óvodások vers- és mesemondó versenyét. Ilyen előzmények után került sor 2003-ban Almágyon a legkisebbek első vers- és mesemondó versenyére, amelyre azok az óvodák kaptak meghívást, ahonnan a gyerekek általában az almágyi iskolába kerülnek.

„A magyar óvoda a magyar iskola bölcsője, és bízunk abban, hogy azok a gyerekek, akik most itt szerepelnek, majd magyar iskolába kerülnek” – többek között ezekkel a szavakkal nyitotta meg Lukács Annamária igazgatónő az óvodások idei vers- és mesemondó versenyét. A rendezvény közös gyermekjátékkal kezdődött, a versenyzők szájtátva hallgatták egymás meséit, felszabadultan táncoltak körtáncokat és a nap végén pedig örömmel vették át az ajándékokat. Lukács Annamária lapunknak elmondta, természetesen jövőre is megrendezik a mesenapot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?