A fiam nagyon rendetlen

A kisfiam nagyon rendetlen, dolgait széthagyja a szobában. A férjemmel mi rendszerető emberek vagyunk, mindent a helyére teszünk, éppen ezért nem tudjuk, kitől örökölte a gyerek ezt a rossz tulajdonságát.

A kisfiam nagyon rendetlen, dolgait széthagyja a szobában. A férjemmel mi rendszerető emberek vagyunk, mindent a helyére teszünk, éppen ezért nem tudjuk, kitől örökölte a gyerek ezt a rossz tulajdonságát.

Jelige: Rendszeretet

Nem biztos, hogy önök ilyen idős korukban, mint most a gyermekük, ennyire rendszeretők voltak, mint most, felnőtt korukban. Az ember állandóan változik, s nem minden tulajdonsága mondható tartósnak, s olyannak, mint ami a sírig elkíséri. Vagy az is lehetséges, hogy önökkel szemben sokkal türelmesebbek voltak a szüleik, s fokozatosan, ahogy nőttek, megtanították önöket a rendszeretetre. Az, hogy gyermekük nem rendszerető, még nem jelenti azt, hogy szereti a rendetlenséget. Ám azért, hogy mindig rend legyen, tenni is kell valamit, cselekedni, s lehet, hogy ő most jobban szereti a kényelmet, s inkább elviseli a rendetlenséget, csak dolgoznia ne kelljen. Egy ilyen gyereknek még nincs is annyi sok mindene, ezért nagy a valószínűsége, hogy átlát a rendetlenségen, s tudja, mit hol keressen. S mivel tudja, hogy mi hol található, a keresgéléssel se tölt el sok időt, jól is érzi magát, ezért feleslegesnek tartja a takarítást.

Próbálják meg arra motiválni, hogy tartsa rendben a dolgait. Beszéljék meg, hogy önöket miért zavarja az, ha az ő cuccai széjjel vannak, nincsenek rendben. Miért tartják fontosnak, hogy megszokja a rendet? Miért követelik tőle, hogy tartson rendet a saját dolgai között? Mi jót látnak abban, ha az ember dolgai rendben vannak? Mi annak az előnye? Ha tisztázták ezeket a kérdéseket, köthetnek egy szerződést, hogy itt, ebben a házban, lakásban ezt és ezt várjuk el egymástól. Kinek mi a dolga, mit kell végrehajtania, s miért? Abban is megegyezhetnek, hogy naponta ellenőrizni fogják a szobáját, szekrényét, íróasztalát, ágyát, iskolai kellékeit, hogy mindene rendben van-e? Kezdjék talán az egyszerűbb dolgokkal, a tankönyvekkel, füzetekkel, iskolai segédeszközökkel. Ha ezeket már hosszabb ideig rendben tudja tartani, s feltételezik, hogy már csatolhatnak hozzá egy más feladatot is, akkor ezt tegyék meg. Próbálják rászoktatni arra, hogy mindig rakja el a ruháit, tisztítsa ki a cipőjét, akassza be a szekrénybe a kabátját. Ezek után vegyék górcső alá a polcait, hogy azokon milyen rendet tart, és így tovább. Ha nem tartja be ezeket a megállapodásokat, levonnak egy bizonyos összeget a zsebpénzéből. Ha nem kap zsebpénzt, akkor a rendért kaphat pár koronát, vagy valamilyen ajándékot, esetleg együtt elmehetnek moziba, cukrászdába, együtt játszhatnak valamit, amit szeret, s amihez több játékosra van szükség, vagy elmehetnek együtt kirándulni.

Tanítsák meg gyermeküket arra, hogy mik azok a helyzetek az életben, amikor feltétlenül be kell tartani a rendszabályokat, s mik azok, amikor egy kicsit lazábban viszonyulhat hozzá. Erre azért van szükség, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalása akkor, ha nem komoly dolgokról van szó. Fontos, hogy meg tudja különböztetni a helyzeteket, s ne váljon rendmániássá, amikor a rend van az embernél az első helyen, s mindent ennek rendel alá. Hogy ne az legyen a legfontosabb számára, hogy ne legyen egy porszem se a lakásban, különben régen rossz, vagy nem lehet görbén egy rojt sem a szőnyegen. Ne ő szolgálja a lakást, hanem a lakás szolgálja őt, biztosítsa számára a kényelmet, kellemes közérzetet.

Remélem, hogy fáradozásuk sikerrel jár majd, s gyermekük elsajátítja a rendszeretetet. Rájön majd arra, hogy ennek mennyi előnye van, mire is jó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?