Több adat is szükséges az adó kiszámításához

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓHogyan számítsuk ki, hogy pontosan mekkora ingatlanadót is kell fizetnünk? Először is magával az adott községben érvényes díjszabással kell tisztában lennünk.

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Hogyan számítsuk ki, hogy pontosan mekkora ingatlanadót is kell fizetnünk? Először is magával az adott községben érvényes díjszabással kell tisztában lennünk. A városok és községek adótételeiről mindenki annál a városi vagy községi hivatalnál érdeklődhet, amelynek a kataszterében az ingatlanja fekszik. Ha megvan a díjszabás, akkor hozzáláthatunk az adó kiszámításához.

Az építményadó esetében az adó alapja az építmények beépített alapterülete, amit négyzetméterben adunk meg. Beépített alapterület alatt ez esetben a végleges laksíkokkal határolt teljes alapterületet értjük. Ha ez megvan, akkor hozzáláthatunk az adó kiszámításához, amihez az alapterület négyzetmétereit be kell szoroznunk a községünkben érvényes négyzetméterenkénti díjszabásával. Ha egyemeletes házunk van pince nélkül, akkor elég egy űrlapot kitöltenünk. Többemeletes ház esetében, amely mellett ráadásul még garázs és egyéb gazdasági épületek állnak, minden épületért külön űrlapot töltünk ki. Ehhez azonban meg kell tudnunk a községtől, hogy nem használta-e ki a törvény adta lehetőségét, és nem növelte-e az alapdíjat.

A lakásadó esetében az adóalap a lakás és a pince alapterülete négyzetméterben megadva. Nem számítjuk bele ugyanakkor az adóalapba az erkélyeket. Az alapterületet kell beszoroznunk a község által kiadott díjszabással. A közös helyiségek alapterületét nem kell figyelembe vennünk, mivel ezért nem adózunk. Ugyanígy nem kell adót fizetnünk a telekért sem, amin a lakóház áll. Ha telkünk van, akkor az adóalap ennek az alapterülete négyzetméterben, amit a község által kiadott díjszabással szorzunk. Ha egy adott községben több, azonos díjtételű telkünk, például kertünk van, akkor ezek után együtt adózhatunk.

A városok és falvak idén is nyújtanak kedvezményeket az ingatlanadóval kapcsolatban. Hogy pontosan mekkorát, az községenként változik. Ha már tavaly kedvezményben részesültünk, és az elmúlt egy évben nem történt semmilyen változás, idén ezt nem kell újra kérni.(mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?