Ejtette a bíróság a Donald Trump ellen bizalmas iratok nem megfelelő kezelése miatt indított eljárást

14 amerikai „bevándorló” gazdagabb, mint Donald Trump elnökjelölt

A floridai szövetségi kerületi bíróság hétfőn elutasította a Donald Trump volt amerikai elnök ellen bizalmas iratok gondatlan kezelése ügyében indított eljárást a vádat képviselő különleges ügyész személyének szabálytalan kinevezése miatt.

Aileen Cannon bíró döntésével helyt adott a védelem indítványának, amelyben Trump védői arra hivatkoztak, hogy Jack Smith különleges ügyész kinevezése törvénysértő módon történt, s nem volt felhatalmazása a vádemelésre, hivatalát pedig szabálytalanul finanszírozta az igazságügyi minisztérium.

Smith és csapata hevesen vitatta a védelem érveit a múlt hónapban tartott meghallgatások során. Az ügyészség várhatóan fellebbezni fog a döntéssel szemben.

A mostani döntés újabb jogi győzelmet jelent a republikánus párti elnökjelölt-aspiránsnak, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság július elsején megállapította, hogy büntetlenség illeti meg az Egyesült Államok volt elnökét hivatalos minőségében hozott intézkedéseinél.

Smith mindemellett egy másik perben, a washingtoni szövetségi bíróságon is a vád képviselőjeként lép fel Trumppal szemben a 2020-as választások eredményének megváltoztatása ügyében.

A 77 éves Trump floridai otthonában több láda minősített iratot találtak a hatóságok, amelyeket hivatali ideje lejártával át kellett volna adnia a levéltárnak. Trump ártatlannak vallotta magát az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?