Fico állítólag még karácsony előtt Moszkvába repül

ficobrussummit

Alekszandar Vucsics szerb elnök úgy tudja, hogy a szlovák kormányfő még a karácsonyi ünnepek előtt elrepülhet Moszkvába, hogy az orosz gázszállításokról tárgyaljon. A PS szerint Kijevvel kellene egyezkednie.

Vucsics a szerb Happy TV egyik politikai műsorának pénteki adásában nyilatkozott arról, hogy Fico egy gyorsított moszkvai tárgyalásra készül, ráadásul még hétfőn, azaz december 23-án elutazna az orosz fővárosba. A rögtönzött út célja gazdasági: Ukrajna ugyanis január elsején leállítja az Európába irányuló gázszállítmányokat, így a szlovákiai ellátás is veszélybe kerülhet – az orosz féllel a lehetséges megoldási módozatokról beszélne.

Amennyire nem hivatalosan tudom, márpedig ha azt mondom, nem hivatalosan, akkor az biztos, hétfőn Fico elmegy Putyin után. Egy uniós tagállam vezetőjeként teszi, nem is kell megmondanom, hogy erre miként reagál a többi uniós miniszterelnök” – jelentette ki a műsorban Vucsics. A kormányhivatal egyelőre hivatalosan nem tájékoztatta a nyilvánosságot Fico szándékairól.

Fico nem az első szlovákiai tisztviselő lenne, aki elutazik az orosz fővárosba: Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszter már kedden Moszkvában tárgyalt az ügy kapcsán. Maga a szlovák kormányfő csütörtökön Brüsszelben egyeztetett a gázszállítmányok ügyében Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, de eredménytelenül. 

A konfliktus forrása, hogy Ukrajna minden kiskaput bezárna a gázszállítások terén, azaz nem csak az orosz, de a névleg más országokból származó, technikailag viszont valószínűleg oroszországi eredetű gáz tranzitját is elutasítja – így a korábban működőképes megoldásnak tűnő azerbajdzsáni közvetítés is sokkal kevésbé tűnik valószínűnek. Fico szerint komoly konfliktust okozhat az ukrán lépés, ami szlovák ellenintézkedésekkel is járhat. 

Ukrajnából évente csaknem tizenöt milliárd köbméter gáz került az uniós tagállamokba Oroszországból: az orosz-ukrán háború előtt ennek a mennyiségnek a tízszeresét szállították a keleti vezetékeken, azóta az orosz gázra ráutalt közép-európai régión kívül a legtöbb ország felmondta a megállapodásokat. 

Zelenszkij korábbi kijelentései szerint csak akkor képzelhető el a szállítmányok fenntartása, ha Moszkva csak a háború befejezése után kap azokért anyagi ellentételezést.

Michal Šimečka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) vezetője a facebookon szólította fel Ficót, hogy kommentálja a moszkvai útjáról szóló híreket. Véleménye szerint a szlovák kormányfő a látogatással Szlovákia érdekeivel ellentétesen cselekszik, mert a szállítmányokról Kijevben kellene tárgyalni, ahová Fico hosszú hónapok óta „fél elmenni.” Šimečka szerint Fico látogatása csak megerősíti, hogy a miniszterelnök kudarcot vallott a brüsszeli egyeztetéseken és mindössze azért provokálta ki a konfliktust az ukrán elnökkel, hogy felkereshesse Moszkvát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?