Ötre emelkedett a németországi Magdeburgban, egy karácsonyi piacon péntek este történt gázolásos merénylet halálos áldozatainak száma, és több mint 200-an sérültek meg – jelentette be szombaton Reiner Haseloff, a Szász-Anhalt tartományi kormány vezetője.
Ötre emelkedett a magdeburgi tömeges gázolás áldozatainak száma
Korábban a dpa német hírügynökség még négy halálos áldozatról számolt be, a Bild című bulvárlap és egyéb médiaforrások pedig több mint 200 sérültről adtak hírt. Reiner Haseloff péntek este még két halottról és legkevesebb 60 sérültről beszélt.
A dpa újabb értesülései szerint a gázolás elkövetője, az 50 éves Taleb A. nem iszlamista, hanem éppen ellenkezőleg, az iszlám bírálója. Saját magát „ex-muszlimként” határozza meg. Szaúd-Arábia keleti részében fekvő el-Hofufból származik. Síita muzulmán, eltérően az ország népességének 90 százalékát kitevő szunnita többségtől. A közösségi médiában és interjúkban részben kifogásokat fogalmazott meg a német hatóságokkal szemben. Szemükre hányja többek között, hogy nem tesznek eleget az iszlamizmussal szemben.
Az elkövetőt azzal gyanúsítják, hogy egy bérelt fekete BMW-vel a magdeburgi karácsonyi vásáron a tömegbe hajtott. A rendőrség szombat délelőtt visszafogottan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy merényletnek nevezze-e a cselekményt. A Bild jelentése szerint a gázoló valószínűleg kábítószer hatása alatt állt. A lap források megnevezése nélkül azt írta, hogy az első drogteszt eredménye pozitív lett.
A gyanúsított 2006 óta él Németországban, pszichiáter szakorvos. Miután évekkel ezelőtt hazájukból menekülő szaúdi nők az ő támogatásával jutottak be az országba, később internetes oldalán angol és arab nyelven azt írta: „Tanácsom: ne kérjetek menedékjogot Németországban”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.