A fináléig menetelt a csallóközi diákválogatott a kerületi terembajnokságon (Lucas Villem felvétele)
Remekelt a csallóközi diákválogatott Dunaszerdahelyen
Az őszi idény befejezése után egymást követik a korosztályos szövetségi teremfocitornák. Dunaszerdahelyen nemrég a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség hatáskörébe tartozó területi szövetségek U13-as korosztályú válogatottjai mérték össze tudásukat.
A 12 regionális szövetséget képviselő fiatalabb diákok alkotta kollektívák előbb két hatos csoportban körmérkőzéses rendszerben csatáztak a pontokért. Az A csoportban a nagyszombatiak kimagaslottak a mezőnyből, veretlenül vették az akadályokat. A B csoportban viszont a déli járásokat képviselő három alakulat (Dunaszerdahely, Érsekújvár, Léva) fej fej mellett haladt, 12-12 ponttal zártak. A körbeveréseket követően az egymás elleni meccsek eredményeiből készült minitáblázat döntött az elődöntőben való részvételről. A csoportelső Dunaszerdahely és a második helyezett Érsekújvár folytatta szereplését az elődöntőben. A lévaiak húzták a rövidebbet, helyosztót játszottak.
A csallóközi focisták az elődöntőben biztosan vették a privigyeiek alkotta akadályt, s jó hangulatban várták a mindent eldöntő párharcot. A fináléban jól kezdtek a dunaszerdahelyiek, kétszer is náluk volt az előny (1:0, 2:1). A nagyszombatiak viszont fordítottak és 4:2-re nyertek. Diadalukban a mezőny legjobb góllövője, Nikolaj Kníš játszott kulcsszerepet, aki négyszer (!), két ízben szabadrúgásból talált a hazaiak kapujába.
Specifikus helyzetben vagyunk. A legjobbak a DAC-ot választják. Hál Istennek a falusi klubokban is vannak tehetségek. Mondhatni a legtetszetősebb teljesítményt a mieink nyújtották. Próbáltunk futballozni. Én meglepetésként értékelem a második helyet. A nyárasdi sportcsarnokban több ízben gyakoroltuk a teremfocit. Egyébként köszönettel tartozunk a kluboknak, a szülőknek is. Kiemelném segítőtársaim, Gaál Tamás és Gerezdes Tibor elhivatottságát
– értékelte sikeres helytállásukat Győri Zsolt, a dunaszerdahelyiek trénere.
Az érsekújváriak elbukták a bronzmeccset. A komáromiak a csoportmeccseket pont nélkül zárták, de a 11. helyért zajló párharcon két vállra fektették a galántaiakat.
A győztes a kerületi szövetség elnökének serlegével távozott a rendezvényről. A dobogós helyezetteket kupával, a seregszemle legjobbjait különdíjjal jutalmazták. A vesztes csapat egyik húzóemberét, Igari Kristófot a legjobb mezőnyjátékosnak választották. A díjakat Benovič Árpád, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnöke nyújtotta át az érintetteknek.
Tornakrónika
A csoport: Trnava–Komárno 7:0, Topoľčany–Trenčín 1:0, Považská Bystrica–Prievidza 0:1, Komárno–Topoľčany 2:6, Prievidza–Trnava 1:3, Trenčín–Považská Bystrica 1:0, Prievidza–Komárno 4:0, Považská Bystrica–Topoľčany 2:0, Trnava–Trenčín 2:1, Komárno–Považská Bystrica 1:8, Trenčín–Prievidza 2:2, Topoľčany–Trnava 0:3, Trenčín–Komárno 6:2, Trnava–Považská Bystrica 2:2, Prievidza–Topoľčany 0:0.
1. Trnava, 2. Prievidza, 3. Považská Bystrica, 4. Trenčín, 5. Topoľčany, 6. Komárno.
B csoport: Dunajská Streda–Galanta 2:0, Nitra–Nové Zámky 0:2, Senica–Levice 1:2, Galanta–Nitra 1:4, Levice–Dun. Streda 1:6, N. Zámky–Senica 2:0, Levice–Galanta 2:0, Senica–Nitra 2:0, Dun. Streda–N. Zámky 0:1, Galanta–Senica 2:1, N. Zámky–Levice 2:3, Nitra–Dun. Streda 2:9, N. Zámky–Galanta 7:2, Dun. Streda–Senica 2:1, Levice–Nitra 3:2, Prievidza–Topoľčany 0:0.
1. Dun. Streda, 2. N. Zámky, 3. Levice, 4. Senica, 5. Nitra, 6. Galanta
Helyosztók
Mérkőzés a 11. helyért: Komárno–Galanta 6:3.
Mérkőzés a 9. helyért: Nitra–Topoľčany 2:2 – büntetőkkel: 0:2.
Mérkőzés a 7. helyért: Senica–Trenčín 1:1 – büntetőkkel: 2:1.
Mérkőzés az 5. helyért: Levice–P. Bystrica 2:1.
Elődöntők: Trnava–N. Zámky 5:0.
Prievidza–Dun. Streda 2:6.
Mérkőzés a 3. helyért: Nové Zámky–Prievidza 3:4.
Döntő: Trnava–Dun. Streda 4:2.
Díjazottak – a legjobb kapus: Jordan Boškovski (Trnava); legjobb mezőnyjátékos: Igari Kristóf (Dun. Streda); legjobb góllövő: Nikolaj Kníš (10 gól, Trnava).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.