Magyar Péter: Kitiltottak Gombaszögről

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői nem engedték, hogy Grendel Gábor és Magyar Péter egyazon pódiumbeszélgetésen vegyen részt.
Pozsony |

A Tisza Párt vezetője, Magyar Péter egy videóüzenetében beszél arról, a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői nem engedték meg, hogy a rendezvényen szerepeljen. A magyarországi ellenzéki vezetőt és Grendel Gábort, a Szlovákia mozgalom parlamenti frakciójának tagját az Új Szó hívta meg, de a tábor szervezői nem tették lehetővé, hogy ez a program megvalósuljon. Lapunk ezért idén az összes többi programpontját lemondta.

„Tulajdonképpen kitiltottak engem a táborból” – jelentette ki Magyar még a vasárnap esti élő videó-bejelentkezésében, amelyre a Napunk hívta fel a figyelmet. Magyar a továbbiakban arról beszél, Gombaszögön eddig tudták ütköztetni a véleményeiket a magyar kormánypárti és ellenzéki képviselők. „Már ha volt mit ütköztetni” – tette hozzá. Szerinte ők azért válhattak kellemetlenné a „fideszes felvidéki szatelitszervezetnek”, mert ő és pártja valódi ellenzéki erőt jelent.

Tusványos és Gombaszög

A Tisza Párt elnöke azt is megemlíti, az Erdélyben rendezett Tusványosra, vagyis a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba sem kaptak meghívót, ahol egyébként más magyar ellenzéki pártok képviselői időnként megjelennek. Magyar szerint azonban ezek a szereplők gyakran csak látszatvitákat folytatnak a fideszes politikusokkal. „Amikor feltűnt egy valódi ellenzéki erő, amelynek a 2026-os választáson komoly esélye van arra, hogy leváltsa ezt a kormányt, akkor már nem olyan fontos, hogy meghívják a képviselőinket” – bírálja az erdélyi rendezvény szervezőit Magyar, és hozzáteszi, a régebbi, általa idézőjelesen ellenzékinek nevezett magyarországi pártok minden bizonnyal idén is képviseltetik majd magukat Tusványoson. „Jókat szórakoznak és mulatnak a fideszes elittel, illetve álvitákat tartanak. Ugyanilyen a gombaszögi tábor is, ahonnan kitiltottak minket” – jelentette ki Magyar Péter.

Hétfőn pedig az ellenzéki politikus a Telexnek így nyilatkozott: „Örömmel vettem az Új Szó meghívását a gombaszögi táborba. Jó lehetőség lett volna a beszélgetés arra, hogy a Tisza Párt terveiről a felvidéki magyarság is részletes tájékoztatást kapjon. Sajnálom, hogy a tábor szervezői mondvacsinált okokkal ellehetetlenítették a beszélgetésen történő részvételemet. Sajnos ez is egy újabb bizonyítéka arra, hogy milyen mélyen rátelepedett a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere a külhoni magyar politikai életre is”.

Magyar Péter hozzátette, a Tisza Párt egyre több támogató üzenetet és meghívást kap a „Kárpát-medence legtávolabbi településeiről is”, miközben az erdélyi Tusványosra és a vajdasági Tranzit Fesztiválra sem kapott meghívást. „Köszönöm az Új Szó munkatársainak a kiállást, remélem, hogy hamarosan egy másik helyszínen sor kerülhet a beszélgetésre” – tette hozzá.

Gombaszög vádaskodik

Lapunk az üggyel kapcsolatban egy főszerkesztői kommentárt is közölt, amelyre Gombaszög szervezői „válaszadási jogukkal élve” azzal reagáltak, szerintük az Új Szó törölte a programpontját, illetve azt állítják, ők nem tiltottak ki senkit. A kérdéses pódiumbeszélgetéssel kapcsolatban ugyanakkor először a rendezvény programbizottsága jelezte lapunk felé, hogy „vétózzák” azt. A szervezők egyben nehezményezték, hogy Magyar és Grendel beszélgetésének tervezetét lapunk későn adta le. A Tisza Párt elnökével azonban csak az európai parlamenti választás után sikerült egyeztetnünk a táborban való jelenlétéről, az uniós parlament alakuló ülése ugyanis a rendezvény idejére esik. A közleményben Gombaszög szervezői megismétlik álláspontjukat, mi szerint Magyart és Grendelt is szívesen látják, de csak más-más vitapartnerrel párosítva. Az említett két szereplőt ugyanis nem tartják azonos fajsúlyúnak, egyebek mellett azt kifogásolták, Magyar és Grendel nem azonos tisztséget tölt be, illetve „elért eredményeik” tekintetében sem partnerei egymásnak. Majd arról számolnak be, különbőző javaslatokat adtak, szerintük kivel kellene beszélgetnie a Tisza Párt elnökének. Lapunk azonban ebbe már nem ment bele.


Gombaszög szervezői a közleményben közvetve azzal vádolják lapunkat, hogy Magyar és Grendel meghívása csak a konfiktuskeltést szolgálta volna. Politikai játszadozásnak és szenzációhajhászásnak nevezik azt. Ez annak fényében érthetetlen, hogy a két szereplő beszélgetésére a magunk a szervezők mondtak nemet. A közleményben arról is írnak, hogy lapunk a nyilvánosságot és magát Magyar és Grendelt is félrevezette volna, miközben az Új Szó híroldalain kizárólag a tényszerű történéseket ismertettük.

A gombaszögi vétó

Ahogy arról beszámoltunk, Az Új Szó a tábor közéleti programja keretében július 20-ára szervezett egy pódiumbeszélgetést, amelyre a magyarországi ellenzéki vezetőt, Magyar Pétert és a szlovákiai ellenzéki politikust, Grendel Gábort hívta meg. A beszélgetés témája az ellenzéki politizálás lehetőségei lett volna, amibe mindkét vendég beleegyezett. A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői azonban nem tették lehetővé, hogy ez a beszélgetés ebben a formában megvalósuljon. „Magyar Péter mellé Grendel Gábor nem kellő paritás, ezt a programbizottság megvétózta, és csak olyan formában tudja a tábor befogadni, hogyha a státuszához illő releváns ellensúly vállalja a vitát” – közölték a tábor szervezői lapunkkal.

A szervezők kifejezetten azt kérték, Grendel helyett magát Orbán Viktort, vagy legalább a Fidesz EP-képviselőjét, Deutsch Tamást hívjuk meg Magyar beszélgetőpartnereként. Lapunk felvette a kapcsolatot Deutsch titkárságával, de kiderült, a fideszes EP-képviselő ugyanezen rendezvényen egy ugyancsak július 20-án megvalósuló másik beszélgetésre már elígérkezett, ezen kívül pedig egyéb programon nem tud részt venni. Mivel ezt a másik programot már korábban megszervezték, erről a tábor szervezőinek is tudnia kellett.

Ezt követően a rendezvény szervezői, Gál Kinga, Gyürk András, Győri Enikő fideszes EP-képviselőt említve, javaslatokat tettek arra, ki legyen Magyar vitapartnere. Szerkesztőségünk vezetése azonban úgy látta, a rendezvény szervezői által tett ezen javaslatoknak már nincs értelme, az ilyesmibe már nem megyünk bele. Amiatt, hogy a szervezők így viszonyultak Magyar Péter és Grendel Gábor meghívásához, az Új Szó idén távol marad a Gombaszögi Nyári Táborban való szerepléstől, szerkesztőségünk az összes tervezett programpontját, beszélgetését lemondta.

Tavaly Deutsch szólózott

Az említett fideszes EP-képviselő, Deutsch Tamás tavaly a Gombaszögi Nyári Táborban a Magyar7 által szervezett pódiumbeszélgetésen nem vitában szerepelt, hanem a sajtóorgánum munkatársa egyedül őt kérdezte, a magyar kormánypárti politikus mellett egyáltalán nem volt vitapartner. Magyar7 médiacsaládot szinte teljes egészében a magyar kormány finanszírozza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?