Sokkal többen fizetnek egészségügyi járulékot

ÚJ SZÓ–ÖSSZEFOGLALÓA kormány egyik legjelentősebb és mindenkit érintő „vállalkozása” a járulékrendszer megreformálása. Első lépésben már most januártól érezhető nagyon sok változás a járulékok terén: sokkal többen fognak egészségügyi járulékot fizetni.

ÚJ SZÓ–ÖSSZEFOGLALÓ

A kormány egyik legjelentősebb és mindenkit érintő „vállalkozása” a járulékrendszer megreformálása. Első lépésben már most januártól érezhető nagyon sok változás a járulékok terén: sokkal többen fognak egészségügyi járulékot fizetni. Járulékköteles lesz a végkielégítés, az osztalék, a nyereségrészesedés. Mindez ugyanis bekerül a munkavállalók kivetési alapjába, vagyis abba a részbe, amely alapján meghatározzák a fizetendő járulék nagyságát. Magyarán, nemcsak adót fog fizetni a munkavállaló a fent említettek után, hanem egészségügyi járulékot is. Ugyanez vonatkozik például a szolgálati utak után fizetett munkáltatói „diétára” vagy az ún. „benzinátalányra” , ami után eddig szintén csak adózni kellett, januártól azonban egészségügyi járulékot is fizetni kell.

Egyéni vállalkozók

2011. januártól új definíció lépett életbe az egyéni vállalkozó mibenlétének meghatározására. Minden olyan személy egyéni vállalkozónak minősül, aki betöltötte a 18. életévét, és regisztrálva van az adókezelési törvény alapján, azaz van adóazonosító száma(DIČ). Az új meghatározás alapján egyéni vállalkozóvá válnak például a szerzők, művészek, adatbázis-készítők, találmánytulajdonosok, védelmi minta tulajdonosai, abban az esetben, ha van DIČ-számuk, és elmúltak 18 évesek. Nem minősül egyéni vállalkozónak az, aki szerződés alapján személyi asszisztense a súlyosan egészségkárosodottnak.

Azoknak, akik az új meghatározás alapján egyéni vállalkozóvá válnak, nincs bejelentési kötelezettségük a Szociális Biztosító felé. A bejelentési kötelezettség csak akkor lép érvénybe, amikor a törvény alapján járulékfizetési kötelessége lesz. Az egyéni vállalkozóknak a törvény alapján csak egy bizonyos bevétel után kell társadalombiztosítási járulékot fizetniük. Ha 2011. július 1-ig, vagy 2011. október 1-ig a vállalkozásból eredő bevételei nem haladják meg a 3948,72 eurót, nem válik járulékkötelessé. Ezen felüli bevétel után, tehát ha a 2010-es bevétele legalább 3948,73 euró, már köteles fizetni nyugdíj- és betegbiztosítást az egyéni vállalkozó. Egészségügyi járulékot azonban kell fizetnie.

A lakásukat kiadók figyelmébe

Sokakat érint az a rendkívül fontos változás, hogy januártól egyéni vállalkozónak számít az is, aki lakását, házát bérbe adja. Ez azt jelenti, hogy január 31-ig be kell jelentkeznie az egészségbiztosítóba, mint egyéni vállalkozó, és évi 500 eurót meghaladó, ebből származó bevétel után egészség- ügyi járulékot kell fizetnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?