Példa az A típusú adóbevallás kitöltésére

Varga Bélának tavaly két munkaadója volt. Fél évig Szloviákiában, majd fél évig Csehországban dolgozott. Mindvégig alkalmazotti státusza volt, nem vállalkozott, a munkaadó(k)tól kapott béren kívül más bevétele nem volt. Jelenleg is Csehországban dolgozik.

Varga Bélának tavaly két munkaadója volt. Fél évig Szloviákiában, majd fél évig Csehországban dolgozott. Mindvégig alkalmazotti státusza volt, nem vállalkozott, a munkaadó(k)tól kapott béren kívül más bevétele nem volt. Jelenleg is Csehországban dolgozik. Február 14-éig nem kérte meg egyik munkaadóját sem, hogy végezze el helyette az éves adóelszámolást, s mivel összjövedelme meghaladta az 1901,67 eurót, adóbevallást kell készítenie. A szlovák munkaadójánál januártól júliusig dolgozott, összesen 10 400 eurót kapott tőle. A béréből levontak 416 euró egészségügyi biztosítási díjat, 980 euró társadalombiztosítási járulékot és 1050 euró adóelőleget. Augusztustól már Csehországban dolgozott, s decemberig a cseh munkaadójától 135 170 cseh koronát kapott. Ebből 16 625,91 cseh korona kötelező járulékot vezetett el, s kifizetett 24 330,60 cseh korona adót. Nem folyósítottak számára semmilyen nyugdíjat, nem volt kiegészítő nyugdíjbiztosítása, családja sincs, vagyis sem az adóbónusszal, sem a feleségre vonatkozó adómentes résszel nem élhet, és a 3. pillérbe elvezetett tételt sem tudja leírni az adójából.

Az adóbevallás kitöltése

Először is átszámolja cseh bevételeit euróra, miközben az ECB 2016. évre vonatkozó átlagárfolyamát (27,034 CZK/EUR) használja: e szerint a bruttó bevétele 5000 euró, a kifizetett járulékok összege 900 euró, a Csehországban kifizetett adó pedig 615 euró volt.

Bélának A típusú adóbevallást kell kitöltenie. Előtte figyelmesen el kell olvasni a magyarázó szöveget! Azokat a sorokat, melyek az adózóra nem vonatkoznak, üresen kell hagyni!

Varga Béla kitölti az 1. oldalon az I. részt. Az elején x-szel be kell jelölni, hogy 2016-ra vonatkozó rendes adóbevallásról van szó, majd megadja a kért azonosító adatokat.

A 2. oldalon az V. résszel folytatja, ahol ki kell számolni az adóalapot. A 32. sorban feltünteti a tavalyi bevételei együttes összegét: 10 400 + 5000 = 15 400 euró (a szlovák és a cseh munkaadótól származó bruttó bevétel, melyből még nincs lecsippentve az adó, se a járulékok, se az adómentes rész, se a külföldön érvényesített esetleges adókedvezmény).

A 33. sorba kerül a fizetéséből levont kötelező biztosítási díj összege: 416 + 980 + 900 = 2296 euró (a Szlovákiában és a Csehországban befizetett kötelező járulékok együttes összege). Ha a külföldön befizetett biztosítási járulékot az adózó nem tudja felbontani egészségügyi és szociális járulékra, melyeket külön-külön is fel kell tüntetni a 33a. és a 33b. sorban, akkor csak a 33. sorba írja az összesített járulékokat. A 33a. sorba csak a Szlovákiában befizettet egészségbiztosítási díj – 980 euró kerül, a 33b. sorba pedig csak a Szlovákiában befizetett szociális járulékot – 416 eurót – írja.

A 34. sorban az előbb megadott adatok alapján ki kell számolni az adóalapot: be kell írni a 32. és a 33. sor különbözetét. Az eredményt, azaz a 13 104 eurót a 36. sorban is meg kell ismételni.

A 37. sorba kerül az adózó adómentes része, 2016-ban törvényből kifolyólag ez 3803,33 euró. A 41. sorban meg kell ismételni ezt az adatot, vagyis a 3803,33 eurót. Ezután ki kell számolni az adómentes résszel csökkentett adóalapot: 13 104-3 803,33=9300,67 euró. Az adó ennek az összegnek a 19%-a, vagyis: 1767,12 eur. Ez kerül a 43. sorba.

Az adó kiszámítása

Mivel csehországi bevételeiből külföldön bizonyíthatóan fizetett adót, a kettős adózás elkerülése végett alkalmazza az ún. bevételek kiemelése módszert. Ennek megfelelően a 48. sorba 5000 – 900 = 4100 euró kerül (a befizetett járulékokkal és adóval csökkentett, kiemelt külföldi bevételek összege).

A 49. sorba 9300,67 – 4100 = 5200,67 eurót kell írni. (A külföldi, kiemelt adóalappal csökkentett adóalap). Az 50. sorban a külföldi bevételek kiemelése után kiszámolt adót: 988,12 eurót kell feltüntetni. Ezt az összeget az 56. és az 58. sorban is meg kell ismételni.

A 64. sorba kerül a szlovák munkaadó által levont adóelőleg, azaz 1050 euró. A 66. sor az 58. sorban lévő adókötelesség és a 64. sorban lévő adóelőleg közötti különbséget tartalmazza: 61,88 euró.

Varga Bélának ennyi adótúlfizetése van, az adóhivataltól ezt visszakaphatja.

2 százalék

Az 5. oldalon, a VIII. részben (nyilatkozat a befizetett jövedelemadó egy részének a felajánlásáról) megjelöli, hogy nem érvényesíti a hatályos törvény 50. cikkelye szerinti eljárást, azaz adója 2 százalékát nem ajánlja fel senkinek.

Ugyancsak az 5. oldalon kitölti az adózó saját megjegyzései elnevezésű, IX. részt – feltünteti a csehországi munkaviszonyával összefüggő adatokat. Csehország kódja: 203. Az ott szerzett bevétel: 5000 euró. Kiadások: 900 euró (a külföldön elvezetett járulékok). Az üres, fehér ablakba pedig beírja: 2016-ban augusztustól decemberig Csehországban alkalmazottként dolgoztam, s ott 24 330,60 cseh korona (625 euró) adót fizettem, miközben az ECB 2016. évre vonatkozó átlag árfolyamát használtam (27,034 CZK/EUR).

A 79. sorban fel kell tüntetni az összes melléklet (az összes bevételről szóló valamennyi igazolás, fizetési szalagok stb. fénymásolata) számát. Nem szabad elfeledkezni a dátumról és az aláírásról!

A 6. oldalon a XI. részben kéri az adótúlfizetés visszaadását, és megadja, hogy milyen formában kéri a kifizetését – postai úton vagy banki átutalással. Ismét feltünteti a dátumot, majd aláírja a nyomtatványt.

Elektronikus változat

A www.financnasprava.sk honlapon van lehetőség elektronikus úton is kitölteni az adóbevallást, miközben itt kiszűrhetőek az esetleges logikai hibák. Utána a kitöltött nyomtatványt ki kell nyomtatni, majd el kell juttatni az adóhivatalba. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?