Mi legyen a régi szabadsággal?

A szabadsághoz való jog a foglalkoztatás alapvető feltételeihez tartozik, és elsősorban azt a célt szolgálja, hogy az alkalmazottak pihenjenek, regenerálódjanak, az állandó jövedelmük kiesése nélkül. Ideális esetben az adott évben mindenki elhasználja teljes évi szabadságát. De mi van, ha marad pár nap? Az év végéig muszáj mindet kivenni, vagy megspórolhatjuk jövőre?

A szabadságok merítéséről és arról, az év közben megspórolt szabadnapokból mennyit lehet átvinni a következő esztendőbe, a főnök dönt. A munka törvénykönyve nagy hatáskört ad a munkaadónak, szükség esetén akár meg is szakíthatják beosztottjaik pihenését.

A hatályos munkajogi normák nem fogalmaznak egyértelműen, ezért a vonatkozó előírásokat többféleképpen lehet értelmezni, ami a gyakorlatban azt eredményezi, hogy de facto mindenről a munkaadó dönt. A törvény csak azt szögezi le, hogy minden alkalmazottnak évente egyszer, legalább két hétig tartó, megszakítás nélküli pihenést kell biztosítani.

Mennyit lehet átvinni?

Alapszabály: a szabadságot mindig az aktuális évben kell kimeríteni. Ha viszont erre nincs lehetőség, a munkáltató köteles az alkalmazott rendelkezésére bocsátani a szabadságát úgy, hogy azt legkésőbb a következő év végéig kimeríthesse. Elméletileg a törvény lehetővé teszi akár 2-3 hét szabadság átvitelét is – ez azonban csak olyan cégeknél fordulhat elő, amelyek év közben elhanyagolják alkalmazottaik szabadságának a megtervezését. A legtöbb munkaadó belső szabályzatban határozza meg, hogy legfeljebb hány napot lehet átcsúsztatni a következő évre – ez általában 5 nap szokott lenni, de az alkalmazottakkal kötött megállapodás alapján lehet több is.

A szabadságok tervezése

A gyakorlatban a szabadság időpontjának meghatározása általában úgy működik, hogy az alkalmazott javasol valamilyen időpontot, és a felettese közös megállapodás alapján ezt jóváhagyja. Sajnos, ez sok helyen nem működik. A Nemzeti Munkaügyi Felügyelőség (NIP) szerint nagyon sok cég elhanyagolja a szabadságok tervezését, és az alkalmazottaik számára nem határoznak meg legalább 4 hét szabadságot, miközben teljesen mellékes, hogy a munkavállaló az előző évekből felhalmozott szabadnapjait veszi-e ki, vagy azt a szabadságát meríti, melyre az aktuális évben szerzett jogosultságot. A lényeg, hogy az alkalmazott legalább 4 hetet pihenhessen évente, s ebből legalább 2 hétig megszakítás nélkül regenerálódhasson. A munkaadók gyakran nem tudatosítják, hogy szabadságolási tervet kell készíteni, melyben egész évre lebontják, ki mikor pihenhet úgy, hogy a cég működése zökkenőmentes legyen. A tervtől persze lehetnek eltérések, főleg ha azok az érintettek kölcsönös megállapodása alapján történnek, olvasható az NIP közleményében.

Tájékoztatás

A cégek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy ha létezik is szabadságolási terv, erről elfelejtik tájékoztatni a beosztottjaikat, akiket meglepetésként ér, amikor az elhallgatott tervvel összhangban hirtelen kivetetnek velük pár napot. A hatályos normák szerint a munkaadónak legalább 14 nappal előre tájékoztatnia kellene az alkalmazottakat, hogy szabadságot rendel el számukra. Erről a bejelentési kötelezettségükről sokszor megfeledkeznek – ez főleg azokra a munkaadókra jellemző, akik éppen megszüntetik a munkaviszonyt beosztottjukkal, és a szabadnapok kifizetése helyett inkább azok kimerítését részesítik előnyben, azaz a felmondási idő lejárta előtt gyorsan elküldik őket szabadságra, amiről előre nem értesítik őket.

A gyakorlatban komoly problémát okoz a szabadságok kifizetésének a megtagadása is. Munkajogi szakértők szerint a munkaviszony megszűnése az egyetlen ok a ki nem merített szabadnapok átfizetésére. Vagyis az év végéig felhalmozott szabadnapokat nem lehet kifizetni, igyekezni kell mielőbb kimeríteni.

A tavalyi szabadság

A 2016-ból átcsúsztatott szabadnapok merítéséről a főnöknek legkésőbb 2017. június végéig döntenie kellett, ha ezt elmulasztotta, az alkalmazott akkor vehette/veheti ki, amikor akarja. 2017 végéig azonban a 2016-os szabadságot mindenképpen el kell használni, 2018-ra már nem lehet tovább vinni. Ha nem sikerül kivenni, egyszerűen elveszik. Ez alól csak az anyasági vagy gyermekgondozási szabadságon, valamint a hosszabb ideje betegállományban lévők képeznek kivételt – ők objektív okokból évekig tolhatják maguk előtt régi szabadságukat, s mikor visszatérnek dolgozni, utána merítik ki. (sza)