Akár 80 év múlva kihalhat az emberiség

emberi agy k

Úgy tűnik, egyre sötétebb jövőt vetítenek előre a szakértők: akár már gyerekeink vagy unokáink életében véget érhet az általunk ismert világ, ugyanis 2100-ra kihalhat az emberiség. De vajon mi okozza majd a vesztünket?

A világvége kapcsán megannyi teória, időpont és forgatókönyv látott már napvilágot az elmúlt évtizedekben, most azonban egy tudományos kutatás – szakemberek előrejelzéseire hivatkozva – határozta meg azt, mikor és mi miatt érhet véget az emberi élet a Földön – írja az Index.

Az amerikai Forecasting Research Institutes kutatói arra jutottak, hogy 2100-ra a világvége kockázata 1 és 6 százalék között lesz. A tanulmányban a szakértők közösen határozták meg a lehető legpontosabb valószínűségeket olyan globális fenyegetésekre, mint az atomháború, a világjárványok és a mesterséges intelligencia. Az emberiség kihalásának lehetséges okai között az atomháború mindig is dobogós helyen volt, így az sem meglepő, hogy az ennek hatására bekövetkező kihalás veszélye is meglehetősen magas. Ami a természeti katasztrófákat, például a klímaváltozás következményeit illeti, az összes szakértő egyetértett: az emberiség kihalásának kockázatát természetes katasztrófák miatt egységesen 0,004 százalékra becsülték. A mesterséges intelligencia fenyegetésének mértékét is górcső alá vették, az eredmény pedig minden másik eshetőségnél magasabb számot hozott. Arra, hogy az MI pontosan hogyan okozza majd a vesztünket, a kutatás nem tért ki, a szakértők azonban azt vizionálták, hogy az évszázad végére akár véget érhet a most ismert világunk.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?