Győrben hasít KITT. És David Hasselhoff? (GALÉRIA és VIDEÓ)

KIT
Győr |

„Szokták kérdezni, hogy Michael Knight hol van?” – mondja a Blikk videós riportjában Varga Zsolt, a KITT replika tulajdonosa. Az olvasók közül az, akinek a fülében cseng az „Ein Autó. Ein Computer. Ein Man.” szlogen, az tudja, ki, pontosabban mi volt KITT, amelynek másolata most Győrben hasít.  

A rajongás tizenegy-tizenkét évesen kezdődött Varga Zsoltnál – akkor nézte a sorozatot a család fekete-fehér tévéjén. Ez ad még egy csavart a történetnek, mert anyukájával rendre azt találgatták, hogy vajon sötétkék vagy fekete-e KITT? Mint kiderült, nem is a sorozatért rajongott elsősorban, hanem az autóért. „Az, hogy az autó magától megy. Hogy digitális műszerfala van. Nem tudtam rögzíteni akkor még semmit, leültem a tévé elé és rajzolgattam.”  

Nagy erőlépés volt, amikor megjelentek a magyar piacon is a Night Rider-es rágugumik, mert azokban képek is voltak:  

Folyamatosan gyűjtöttem a hetven forintot, hátha végre nem Devon vagy Bonnie lesz rajta, hanem az autó, s láthatom a műszerfalat.” 

„A YouTube-on láttam, hogy ezt meg lehet építeni – folytatja a videóban Zsolt. – Eldöntöttem ha tizenöt évembe kerül, akkor is megcsinálom. Ez egy 1987-es tűzpiros modell volt, 1982-esre lett visszaalakítva.”  

Az összköltsége az elkészült KITT-nek egy jól felszerelt, most kapható, kiskategóriás autó árával egyenlő – de azért, mert mindent, de tényleg mindent az autó tulajdonosa csinált meg.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?