Védik a hazai fogyasztók érdekeit

A magyar agrárkormányzat célul tűzte, hogy kitiltatja a hazai piacról a „silány” élelmiszereket. Lépéseit azonban Brüsszelben könnyen protekcionista jelzővel illethetik. A magyar szándék kivitelezéséről Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert kérdeztük.
Két feladatot tűztem magam elé.

Gráf József magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteA szerző felvételeA magyar agrárkormányzat célul tűzte, hogy kitiltatja a hazai piacról a „silány” élelmiszereket. Lépéseit azonban Brüsszelben könnyen protekcionista jelzővel illethetik. A magyar szándék kivitelezéséről Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert kérdeztük.

Két feladatot tűztem magam elé. Az egyik, hogy a Brüsszelből érkező támogatások maradéktalanul eljussanak a gazdákhoz, ez nálunk súlyos problémát okozott az év elején, a másik a magyar termelők és termékek, valamint a magyar fogyasztók védelme. Köztudott, hogy az EU-csatlakozás után a belső határok megszűntek. Sajnos egy sor olyan termék lepte el Magyarországot, amelyek igazán nem tartoznak az élelmiszer kategóriába, melyeket minőségi kifogások sorozata ér. Ezeket a termékeket akarjuk kitiltani a piacról.

Miként akarják ezt megvalósítani?

Vannak állat- és növény-egészségügyi előírásaink, mindössze ezeket akarjuk mindenkivel betartatni.

Ugyanakkor az élelmiszertörvény értelmében nem jelenhet meg a piacon olyan élelmiszer, amely nem biztonságos.

Sajnos mégis megjelentek. Ezért kellett tojást bezúzatnom, higiéniailag nem megfelelő szalmonellás csirkét kivonatnom a forgalomból. Számtalan hasonló intézkedést foganatosítottunk, ezeket a fogyasztók és a termelők egyaránt pozitívan fogadták.

De például annak a 2,8 százalékos zsírtartalmú, szlovákiai eredetű tejnek, amelyet Magyarország nagy sajtóvisszhang közepette kitiltott a forgalomból, semmi baja nem volt...

Mindössze egy baja volt, hogy Szlovákiának nincs joga ilyen típusú terméket előállítania, mert nem kért derogációt az EU-tól. Amit tettem, azt a saját fogyasztóink, és a saját piacunk védelme érdekében tettem. A piacvédelemnek van egy nagyon fontos eleme, amiről sokat megfeledkeznek. Mi az EU-ba úgy léptünk be, hogy mezőgazdasági termelőink a régi tagországok gazdáihoz képest mindössze 25 százalékot kapnak. Ha még a piacunkat sem védjük tisztességes termeléssel és termékekkel, akkor kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk, és termelőink kiszorulnak a saját piacukról is.

A fogyasztó viszont vásárláskor nem a termék származási helye, hanem az ára szerint tájékozódik. A „silány” pedig általában olcsóbb...

Viszont akkor ezekre a „hamis” termékekre ne legyen ráírva, hogy vaj, tej, vagy virsli, ha igazából nincs sok köze a tejhez, vajhoz, húst pedig alig látott.

Ezt tartalmazza majd az az etikai kódex, amelynek megalkotásáról a napokban számolt be a magyar sajtó?

A közelmúltban a termelőkkel, feldolgozókkal és a nagykereskedelmi láncokkal folytatott megbeszélésen elfogadtuk az etikai kódex kidolgozásának szándékát. Ez a kereskedelmi vagy az egészségügyi törvényt ugyan nem helyettesíti, ám magatartásformákat fog ösztönözni. Például azt, hogy a dinnyeszezon kellős közepén ne lehessen 50 százalékra csökkenteni a dinnye árát, mert 12 ezer dinnyetermelő tett lehetetlenné két áruházlánc ilyen magatartásával. Közöltem partnereimmel, tudatosítsák, hogy Magyarországon dolgoznak, és az országért is felelősek.

Nem gondolja, hogy Brüsszel protekcionizmussal bélyegzi meg Magyarországot?

Én a magyar gazdák minisztere vagyok, nem Brüsszelé. Az én feladatom az ő érdekeiknek a képviselete. Brüsszelbe se udvarolni járok, hanem azért, hogy a magyar érdekekért keményen kiálljak.

Szankciók jöhetnek...

Tőlem ezt szokták meg, s ezen nem akarok változtatni. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?