Borbély Alexandra filmjét indítja az Oscarért Szlovákia

dd

A jövő évi Oscar-gála nemzetközi film kategóriájába Szlovákia az Emma és a halálfejes lepke (Ema a smrtihlav) című filmet nevezte, amelynek a Nagycétényből származó Borbély Alexandra a főszereplője. 

A színésznő hosszú évek óta Budapesten él és dolgozik, ez az első komolyabb szlovák filmszerepe. A rendező, Iveta Grófová kifejezetten rá szabta Marika szerepét, mert kisebbségi színésznőt keresett, aki emberileg is képes átérezni a főhős helyzetét. 

A történet ugyanis egy Pozsony melletti, vegyes lakosságú faluban játszódik 1942-ben, főhőse egy magyar varrőnő, aki egy cseh zsidó kisfiút bújtat a szlovák nácik elől. „Ami számomra egyszerűen magával ragadó a történetben: ez a nő nem babusgatja, hanem csak védi, óvja a gyereket, de meghalni is képes lenne érte. Komoly kérdéseket vetett fel bennem a film. Például a küldetésemet az anyasággal. Hol van, hová tűnik mellette az életem? Hogyan neveljek boldog gyereket?” – mondta lapuknak Borbély Alexandra Karlovy Varyban, a nemzetközi premiert követően. 

Az eddigi gyakorlattól eltérően ezt a filmet még nem láthatta a hazai közönség: szeptember 26-tól vetítik nálunk a mozikban.

Magyarországot a Semmelweis című életrajzi film képviseli, amely viszont már Szlovákiában is moziforgalmazásba került, és eddig összesen mintegy 350 ezren látták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?