Joe Biden és Kamala Harris is felhívta Donald Trumpot az újabb merényletkísérlet nyomán

Donald Trump

Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris alelnök, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje is felhívta Donald Trump volt elnököt az újabb merényletkísérlet nyomán – közölte kedden a Fehér Ház.

A tájékoztatás szerint Harris a rövid beszélgetés során azt mondta, hogy hálás, amiért a republikánus párti elnökjelölt biztonságban van a vasárnapi merényletkísérlet után. Biden hasonló szellemben beszélt - tette hozzá az amerikai elnök hivatala. 

A Fehér Ház egyben veszélyesnek nevezte JD Vance republikánus párti alelnökjelölt kijelentéseit. Vance egy hétfői rendezvényen Atlantában arról beszélt, hogy a demokraták túl messzire mentek, amikor Trump lehetséges újraválasztását veszélyesnek nevezték a demokráciára nézve, majd megjegyezte, hogy senki nem próbált a demokraták elnökjelöltjének életére törni. 

„Amikor az ember ilyen kijelentéseket tesz, akkor az lehetőséget teremt arra, hogy azt mások meghallják és esetleg nagyon komolyan vegyék, így veszélyes az ilyen retorika” – fogalmazott Karinne Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?