Nemcsak a Duna, hanem a Vág is problémákat okozhat a mai napon Nyugat-Szlovákia déli részén.
Délen a Duna és a Vág vízszintjének emelkedésére is fel kell készülni
A Vág esetében jelenleg elsőfokú az árvízkészültségi szint, a vízszint emelkedését folyamatosan figyelik. Biztonsági okokból a városi rendőrség lezárta a forgalmat a Vág melletti úton arra az esetre, ha a víz elöntené az utat - tájékoztatott a városháza a komáromi járási árvízi bizottság ülése után.
Az előrejelzés szerint a Duna Komáromnál várhatóan 840-845 centiméteres magasságot fog elérni - közölték a vízügyi szakértők. Komáromban a Duna 2013-ban 889 centiméterrel tetőzött. Azokon a helyeken, ahol áradásra lehet számítani, már az ingatlantulajdonosok is megtették a szükséges intézkedéseket.
Tomáš Nagy, a Komáromi Járási Hivatal vezetője elmondta, hogy szükség esetén a régió összes tűzoltóját mozgósítani tudják, és a hadsereg is készen áll a segítségre, erre azonban egyelőre nincs ok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.