Izraeli katonák haltak meg a Gázai övezet déli részén

izraeli-palesztin konfliktus

Négy izraeli katona „elesett” a Gázai övezet déli részén kedden – közölte szerdán az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy további öten megsebesültek, közülük hárman súlyosan.

A négy, 20 és 23 év közötti katona a Gázai övezet déli részén veszítette életét. Egy 20 éves női katonaorvos is van közöttük, ő az első katonanő, aki a 11 hónapja tartó gázai izraeli offenzíva során meghalt.

A hadsereg rövid közleményében azt írta, hogy a katonák „a gázai harcok során estek el”, viszont a Ynet izraeli hírportál szerint Rafahban fegyverek és lőszerek után kutattak egy épületben, amikor robbanás történt, ez okozta a halálukat, illetve sebesülésüket.

A négy halálesettel 348-ra emelkedett az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben indított szárazföldi offenzíva október 27-i kezdete óta meghalt izraeli katonák száma.

A háborút a Hamász palesztin iszlamista mozgalom október 7-i Izrael elleni támadása robbantotta ki, amelynek következtében 1205 ember, többségében polgári személy vesztette életét, és az iszlamisták mintegy 240 embert ejtettek túszul és hurcoltak Gázába - derül ki az AFP francia hírügynökség hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából.

Az ezt követően indított izraeli megtorlócsapások Gázában humanitárius katasztrófát okoztak, ezekben legalább 41 226 ember meghalt a gázai Hamász-kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?